A hit legyen a jövőnk záloga – Idén is zarándoklatot szerveztek a Karancs hegyre

Hazai – 2018. július 17., kedd | 14:56

A Karancs hegyi Szent Margit-kápolnánál minden évben megrendezik a Szent Péter és Pál napjához közel eső hétvégén a „Karancs alattiak”, azaz a Karancs környéki keresztények zarándoklatát és búcsúját. Idén július 7-én tartották az ünnepet, amelyen Beer Miklós váci megyéspüspök mutatott be szentmisét.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Karancs környéki keresztények hagyományos találkozóját a Karancs Kápolna Alapítvánnyal karöltve Karancsalja Község Önkormányzata és egyházközsége szervezte.

A környező falvakból a kápolnához több útvonalon is fel lehet jutni, gyalogosan két-három óra alatt. A szervezők azonban azokra is gondoltak, akik saját erejükből nem bírnák legyőzni a magasságot, őket terepjárókkal szállították a zarándokhelyre. A találkozó napján nagyon esett az eső, ami nehezítette a feljutást, csúszóssá tette a kaptatókkal nehezített erdei utakat. A zarándoklat mégsem maradt el.

Délben kezdődött a búcsúi szentmise, melyet Beer Miklós váci megyéspüspök mutatott be, Varga András esperes és Kapás Attila plébános koncelebrálásával. A liturgián orgonán közreműködött Durnyik József karancssági kántor.

A szentmise előtt hosszasan olvasták fel a miseszándékokat: többek között a nemrég elhunyt Szöllősi Gézáért, a kápolna megmentőjéért és családjáért; a környező falvak élő és elhunyt lakóiért, a palóc népért, a békülésért, a nemzetért imádkoztak az egybegyűltek.

Az ünnepi liturgián részt vettek Balla Mihály országgyűlési képviselő; Skuczi Nándor, a Nógrád megyei Közgyűlés elnöke és Bablena Ferenc, a közgyűlés alelnöke; a Karancs Kápolna Alapítvány kuratóriumának tagjai, több község polgármestere, valamint határon túli zarándokok is.

A szentmise elején a váci megyéspüspök arra kérte az egybegyűlteket, hogy kérjék Szent Margit, illetve az összes magyar szent közbenjárását a magyar nemzetért, és tekintsenek az ő életükre példaként: „Őseink hitében erősödjünk meg, ez legyen a jövőnk záloga; vigyük az Úristen elé a széthúzás fájdalmát, és kérjük, hogy adjon új lendületet és erőt az elkövetkezőkben.”

Szentbeszéde elején Beer Miklós püspök megemlékezett Szöllősi Gézáról – „Bandi bácsiról” –, aki minden erejével küzdött a kápolna megmaradásáért, és akin keresztül az Úristen megmutatta gondoskodó szeretetét. Majd a fájdalomból, a reménytelenségből való kiútról elmélkedett. Visszaemlékezett a muhi csatára, amikor a tatárok döntő vereséget mértek IV. Béla király seregére – a hagyomány szerint a király a Karancs hegyre menekülve ajánlotta fel az Úristennek születendő gyermekét a magyarságért, a nemzetért, a reménység forrásaként. Szent Margit élete, imája új reményt adhatott népünknek, és el is indult az ország újjáépülése.

A főpásztor a fájdalmas trianoni eseményeket is felelevenítette, hangsúlyozva, hogy az országhatárok átjárhatók, „az elszakadás igazi terhétől már megszabadultunk”, és csak rajtunk múlik, hogy megkeressük-e magyar testvéreinket.

Majd az emberiség legnagyobb rabságáról, a haláltól való félelemről beszélt a püspök. „Jézus a megváltó és szabadító, amit újra és újra megtapasztalunk a történelmi vonatkozásokban, de egyéni életünkben is. Ezzel a reménységgel kell a jövőbe tekintenünk. A mindent teremtő Isten Jézus Krisztus személyében mutatta meg, hogy gondja van ránk, és teljes életet akar nekünk adni” – fogalmazott Beer Miklós. Majd Szent Pált idézve rámutatott: „az Úristen nem csak kiszabadít, hanem végleg megszabadít minket a haláltól, a legnagyobb reménytelenségtől. Jézus azt mondta: bízzatok, én legyőztem a halált! Mi, keresztények az égi haza reményében hiszünk Jézus Krisztus szabadító erejében. Ez adjon erőt, hogy a nehézségeket és egymás terheit el tudjuk viselni.”

A szentmise után a főpásztor megáldotta a kápolna külső falán elhelyezett stációképeket, amelyeket Hakkel Gyula készített és Angyal János adományozott; majd egy táblát is megáldott, mely Szöllősi Gézának állít emléket.

Ezt követően megemlékezést tartottak a Trianon-emlékműnél: a helyi kórus műsora után koszorút helyeztek el, majd Balla Mihály országgyűlési képviselő mondott ünnepi beszédet, minden magyar ember egyéni felelősségét hangsúlyozva. „Fájdalom a trianoni esemény, de legyen összetartozásunk büszkeség; nekünk, anyaországi magyaroknak nagy a felelősségünk, hogy összetartsuk nemzetünket.” A beszéd után felcsendült a palócok himnusza, a Baranta himnusz.

A vendéglátók nevében Sulyok Oszkár Jánosné, Karancsalja polgármestere köszönte meg mindenkinek a részvételt, minden segítő munkáját, majd a zarándokokat meghívta egy tányér karancsaljai gulyáslevesre.

A szertartás alatt elállt az eső, és a hazafelé tartókat a Jóisten megörvendeztette egy szivárvánnyal.

Forrás és fotó: Váci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria