A hitre építeni – Szent István ünnepe Szombathelyen

Hazai – 2017. augusztus 21., hétfő | 12:36

István király példát mutatott a magyarságnak, hogy a hitre kell építeni az életünket és nemzetünk jövőjét – mondta augusztus 20-i szentbeszédben Székely János megyéspüspök Szombathelyen. Az ünnepen a főpásztor megáldotta az új kenyeret.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Idén a szombathelyi Szent Kereszt- (Kálvária-)templomban gyűltek össze a hívek, hogy az egyházmegye főpásztorával és a város vezetőivel együtt emlékezzenek államalapító királyunkra.

Szent István, bár királysága és hadserege az egyik legerősebb volt kora Európájában, Krisztusra építette az országát – emlékeztetett szentbeszédében Székely János. – Egyetlen célja az volt, hogy krisztusi hitét átadja a nemzetének. A népe apostola akart lenni: egyházmegyéket alapított, templomokat építtetett.

István király a hit sziklájára akarta építeni a jövőt. Ezt nem taktikából tette, hanem meggyőződésből. Akkor tiszteljük hitelesen István királyt, ha mi is, mai magyarok ugyanerre a hitre és a hitből fakadó tettekre akarunk építeni – hangsúlyozta a megyéspüspök.

Székely János szentbeszédét ITT meghallgathatják.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria