A katolikus apák szerepéről tartott előadást Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató

Az Öveges József Tanáregylet, a Szívvel és Lélekkel Óvodapedagógusok Egyesülete, illetve a Tanítók Fekete István Egyesülete közreműködésével megrendezett konferencián Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató tartotta meg az első előadást, Az apa szerepe a katolikus családokban címmel. Gondolatmenetében Joseph Kentenich atyának, a Schönstatt Mozgalom megalapítójának pedagógiai módszertanára támaszkodott, aki maga is összefoglalta az apák családon belüli küldetését. Az előadás előtt Zorán Üres bölcsőt ringat a hold fénye című dalának felvétele hangzott el, ami markánsan rámutat, milyen pótolhatatlan veszteség, ha a gyermek az apa jelenléte nélkül nő fel.

Pécsi Rita hangsúlyozta, a gyermek személyiségfejlődéséhez elengedhetetlen az apa jelenléte a családban. Joseph Kentenichet idézve „a világ ismét az apák után kiált a természetes és a természetfölötti létben egyaránt”. Az apát atyai vonásai miatt az életadó és gondviselő erő transzparenseként nevezte meg. A gyermek első istenképe ugyanis az apja. Ahogyan az Atya elküldte Jézust, hogy részt vegyen az emberek életében, jelen legyen közöttük a nevetésben, a játékban, a szenvedésben, a közös cselekvésekben, ugyanúgy a gyermek számára szükséges mindkét szülő együttes jelenléte a nevelésben. A férfit erővel ruházza fel maga az apalét, amit ha ápol magában, sokat tesz gyermeke önértékeléséhez, önbecsüléséhez.

Hozzátette, egy még kifejletlen személyiségnek a szüleivel töltött idő mennyisége és minősége az, ami bizonyítja, milyen fontos számukra. Sem az érte áldozott munka, sem az ajándékok nem pótolják ezt, ugyanis számára csak a jelenlét nyelve értelmezhető. Bár ma sokszor emlegetik a „minőségi idő” fontosságát, a gyermekek szempontjából a minőségi időhöz is idő kell. Ahogyan a munkahelyünkön sem az számít, hogy csupán minőségi időt töltsünk el, ugyanígy gyermekeinknél sem. Mivel az életben való boldogulásunk képesség, ezért tanulható, és ezt elsősorban az apától tanuljuk, mivel lélektanilag ő az első külső személy, akihez kapcsolódunk. Így lesz annak a mintája, hogyan viszonyulunk másokhoz, hogyan viselünk el másokat, hogyan visszük keresztül az akaratunkat, hogyan örülünk, hogyan viselünk el kilátástalan helyzeteket; a merészségben, az életbátorságban, az újrakezdések kérdésében irányadó, ezért válik igazodási ponttá az apa személye.

Ennek a modelljét lassan követjük, amíg azonosulunk a tapasztalt helyzetekkel a tanulási folyamat során – mutatott rá a neveléskutató. – Ha sérül az apakép, akkor szinte biztosan hosszan tartó krízis következik be, amit le lehet küzdeni, de ennek folyamata hosszú lelki munka. Pécsi Rita előadása során megragadó történeteket olvasott fel A nevelés az élet szolgálata című, általa írt és szerkesztett könyvsorozatból, hétköznapi családi helyzetek példáival színesítve a bemutatott tudományos eredményeket.

Az apa szerepe a családban a törvényhozóéhoz is hasonlít, és a törvény szeretete a törvényhozó szeretetéből fakad. Ahogyan Jézus mondta: „ha szerettek engem, megtartjátok törvényeimet”, és nem fordítva – tette hozzá Pécsi Rita.

Az előadáson az alábbi történet is elhangzott: „A kötéltáncos a piactéren dolgozott, két erős pózna között kifeszített kötélen. Az egyik legnehezebb és legnagyobb sikert arató mutatványa a kötélen való kerékpározás volt. A meglepetést azonban a végére tartogatta. Egy talicskát vitt fel a magasba, és így szólt a közönségéhez: »Hölgyeim és Uraim, mondják meg, hogy bíznak-e igazán abban, hogy baj nélkül át tudom tolni a talicskát a kötélen.« Kiáltások hallatszottak mindenhonnan. »Hogyne, hogyne!« Ekkor a kötéltáncos minden nehézség nélkül áttolta a talicskát, és újra a közönséghez fordult. »Na, lássuk kedves nézők, valóban hisznek-e és bíznak-e az ügyességemben. Jöjjön valaki, üljön bele, és én át is viszem a másik oldalra.« Na erre csend lett, az emberek először egymásra néztek, akad-e jelentkező, majd fejüket ingatva újra a kötéltáncos felé fordultak. »Nahát, nincs senki, aki vállalná ezt a különös utazást?« Ismét néma csend volt a válasz. Ekkor előugrott egy kisfiú, és odaszólt a mutatványoshoz: »Hát én beleülök a talicskába!« A közönség fölmorajlott, nagyon féltették a gyereket, csodálták is, ő pedig nyugodtan beleült a talicskába, és a kötéltáncos nyugodt kézzel végigtolta a kötélen. Az emberek döbbenten bámultak. Amikor befejeződött a mutatvány, a csend még tartott egy kicsit, aztán kitört a hatalmas taps. A földet ért gyereket rögtön körülvették: »Hát nem féltél? Hogy mertél lenézni? Nem vagy rosszul?« Mire a gyerek mosolyogva a kötéltáncosra kacsintott, és azt mondta: »Ő az én apám!«”

Uzsalyné Pécsi Rita előadása zárásként összefoglalta, hogy korunk hiánya az apák hiánya, és „az apával való kapcsolat megoldási iránya a közvetlen, személyes és gyengéd kapcsolat, a jóság és az erő átélése. Mindkettőre egyaránt szükség van, mert a csak jóba nem lehet kapaszkodni, ha pedig csak erős, az túl kemény, és arra nem vágyakozunk, mert nem ad otthonosságot. Az apa minősége tehát a gondviselő erő és a jóság átélése a családban”.

Fotó: Merényi Zita

Papp Emese/Magyar Kurír