A kísértés és a próbatétel – Püspöki katekézis Szent Józsefről Egyeken

Hazai – 2017. december 22., péntek | 13:21

Az egyeki Szent József-plébánia előadás-sorozattal készült 2018-as jubileumi évére: jövőre lesz 250 éve, hogy Szent József oltalma alatt áll az egyházközség. December 20-án, az előadás-sorozat utolsó alkalmán Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök beszélt a plébániatemplom védőszentjéről.

A kísértés és a próbatétel című előadás bevezetőjében a főpásztor elmondta, hogy az advent végi evangéliumi szakaszok azokról szólnak, akik közel voltak Jézushoz. Aki nagyon közel volt Jézushoz nevelőapaként, az maga Szent József, az Egyház védőszentje. 

Palánki Ferenc rámutatott, hogy Jézus Krisztus azért jött, hogy a gonosz hatalmát megtörje ebben a világban. Emiatt a gonosz szellemekről is beszélt azon evangéliumi részek segítségével, amelyek Jézus megszállottakkal való találkozásáról szólnak. A megszállottak már messziről felismerték Jézust, mivel a gonosz lelkek tudják róla, hogy Isten fia. A gonosz lélek így kiált Jézust látva közeledni: „Mi közünk egymáshoz, Názáreti Jézus?” Mindenkinek ezzel a kérdéssel kellene kezdenie a napját – tette hozzá a püspök.

Úgy kell élnünk, hogy közünk legyen egymáshoz. Mindenki életét meghatározza, hogy közösségben él-e Jézussal, van-e köze hozzá. A szentek, akik Istenhez tartoznak, hathatós segítséget nyújtanak, közbenjárnak értünk. Aki részesül Isten szentségében, annak életére nem lesz hatással a gonosz, aki azt akarja elhitetni, hogy nem létezik, s hogy Isten nélkül is élhetünk – hangsúlyozta a főpásztor.

Konkrét példán, gyermekek számára is érthetőn mutatta be a püspök a gonosz ténykedését. Elmondta, hogy próbatétel az, hogy a gonosz mindig jóval kísért, sugallja azt, hogy a jó dolgokat Isten nélkül akarjuk megszerezni. Azonban aki az Isten nélküli módot választja, elindul a gonoszság útján, elbukik. Aki viszont ellenáll a kísértésnek, az felnőtté válik, és felelőssé. Isten nem azt akarja, hogy elbukjunk, hanem hogy felnőjünk, növekedjünk a szeretetben, felnőtté legyünk. Dolgokat Isten nélkül megszerezni: bűn, Istennel együtt élni: erény – mutatott rá a megyéspüspök.

Az Istenhez való hasonlóság vágya az első ember óta ott van a szívünkben. A gond csak az, hogy Isten nélkül akarunk olyanná lenni, mint Ő. Különösen igaz ez a mai kor emberére, akinek az idejét igyekszik ellopni a gonosz, és arra kísérti, hogy Isten nélkül élje az életét, és valósítsa meg önmagát. A fiatalok kísértése a nagy önzés: a szerelemben a nagy Őt keresik, nem az igaz embert. Mindenki földi életének van egy bakancslistája, de ez csak akkor lesz a rólunk szóló sikertörténet, ha annak főszereplője Isten.

Szent József élete sikeres volt, mert mindig nyitott volt Istenre. Az evangélium szerint igaz ember volt: az erények teljességét váltotta életre, megélte azokat.

Józsefben ott élt a pátriárkák ősi hite, szívében hordozta a reménységet a megígért Messiásról. Ezért is bízta rá Isten két legdrágább kincsét: a Szűzanyát és Szent Fiát, aki maga az Egyház.

Az Egyház védője Szent József mint a Szent Család feje, Jézus életének tanúja. A földi atyaságot, az atya képét Jézus Krisztus Szent Józseftől tanulta. Nevelésében, növekedésében nagy szerepe volt. A tizenkét éves Jézus úgy tudott eljárni atyja dolgaiban, hogy engedelmeskedett azoknak, akikre őt az Atya rábízta: szerető szüleinek, családjának.

Nekünk is életünkkel kell kiállnunk hitünk mellett. A hétköznapokban, feladataink végzése közben életünk legyen nyitva Isten előtt, hogy abba ő bármikor beléphessen. A szülőknek útravalóul azt mondta a püspök, hogy nem a gyerekeikért kell élniük, hanem a gyermekeikkel. Ha egymást jól szereti az apa és az anya, azzal adják a legjobb példát a szeretetre, a szeretetközösségre gyermeküknek. Ezt az összhangot tanulhatjuk a Szent Családtól. A püspök személyes élményeit is megosztotta a hallgatókkal arról, miként tapasztalta meg Szent József oltalmazását, beszélt nagyszülei tiszteletéről és a velük való szeretetkapcsolatról.

Az előadás után az egyházközségi képviselő-testület világi elnöke, Bencsik Zoltán köszöntötte a főpásztort. A püspök ezután megáldotta a plébánia Szent József-vándorszobrát. Ez a szobor indul majd a 2018-as jubileumi évben 52 egyeki családhoz vendégségbe.

Forrás: Farkas Éva/egyeki Szent József-plébánia

Fotó: Papp Ágoston

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria