A Könnyező Szűzanya búcsúja a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban

Hazai – 2017. március 14., kedd | 18:02

A győri Nagyboldogasszony-székesegyházban őrzött kegyképen látható Szűzanya szeméből 320 évvel ezelőtt, 1697. március 17-én véres könnyek folytak. A könnyezés emlékére a Győri Egyházmegye minden évben megszervezi a Könnyező Szűzanya búcsúját a Káptalandombon álló székesegyházban.

A búcsú idén március 17-én, pénteken, reggel 6 órakor – az egykori könnyezés órájában – a papság zarándoklatával kezdődik. Az ünnep 11 órakor folytatódik azzal a szentmisével, amelynek főcelebránsa Böcskei László nagyváradi megyéspüspök lesz. Pápai Lajos nyugalmazott győri megyéspüspök ezen a napon 18 órakor mutat be szentmisét.

A hívek zarándoklata március 18-án 18 órakor Veres András győri megyéspüspök szentmiséjével kezdődik. A püspöki szentmisét a Palestrina kórus Szűzanya-köszöntő áhítata 19 óra 30 perckor, valamint a 22 órakor kezdődő szentmise követi az elhunyt zarándokokért és a zarándokok elhunyt hozzátartozóiért, majd 23 órakor szentségimádást tartanak.

Március 19-én 0 órakor a zarándokok népi keresztutat járnak, 1 órától reggel 6 óráig imaórák lesznek a zarándokcsoportok vezetésével. A könnyezés órájában, 6 órakor, valamint 8 óra 30 perckor és déli 12 órakor szentmisét mutatnak be. Délelőtt 10 órakor Veres András győri megyéspüspök celebrál ünnepi szentmisét. A zarándokokat 14 órakor búcsúztatják.

Március 17-én és 18-án a káptalandombi Szent László Látogatóközpont 20 óráig, meghosszabbított nyitvatartással és kedvezményes jegyárral vár minden kedves érdeklődőt.

Az imádkozó Szűzanyát és a gyermek Jézust ábrázoló festmény az előkelő ír családból származó Walter Lynch clonferti püspöké volt, akinek az írországi katolikusok ellen irányuló üldözés miatt menekülnie kellett hazájából, a képet magával vitte a száműzetésbe. Püsky János püspök Győrbe hívta az ír püspököt, akit kanonokká és püspöki helynökké nevezett ki. Walter Lynch Győrben élt 1663-ban bekövetkezett haláláig.

Halálát követően pár évtized múlva ismét üldözni kezdték a katolikusokat Írországban. Ekkor az ország összes püspökét száműzték egy parlamenti határozat alapján.

A parlamenti határozat napján, 1697. március 17-én Szent Patriknak, Írország térítő apostolának és védőszentjének ünnepén a Nagyboldogasszony-székesegyházban elhelyezett képen ábrázolt Szűzanya szeméből reggel 6 órától 9 óráig véres könnyek gördültek alá. A véres könnyeket fehér gyolcskendővel itatták fel. Ezt a kendőt később Zichy Ferenc püspök ezüst keretbe foglalta és hitelesítéssel látta el.

Forrás: Győri Egyházmegye Sajtóirodája

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria