Adventi lelkinapot tartottak Székesfehérváron

Hazai – 2016. december 15., csütörtök | 12:41

A katekéta küldetése, a befogadó Egyház, a hivatásgondozás és a jövő évi programok voltak a Székesfehérvári Egyházmegye hitoktatói és lelkipásztori munkatársai közös adventi lelkinapjának kiemelt témái december 10-én.

Spányi Antal megyéspüspök a Szent Imre-templomban bemutatott szentmisével nyitotta meg a programot. Homíliájában a várakozás időszakát az imádságban való elmélyülés, a csendes odafigyelés, az életünk jobbá tétele, megváltoztatása szent idejének nevezte. Így valóban beteljesedhet, amire várunk, hogy eljöjjön a krisztusi szeretet a világba.

A szentmise után Varga László hitoktató, a november végi országos kateketikai kongresszus egyik résztvevője számolt be a rendezvényen szerzett élményeiről, az elhangzott gondolatokról. „A hitoktató küldetése, hogy a mai időben azt az örök igazságot tudja elmondani és hirdetni, amelyet valóban az Úr mondott. Alapvetően fontos a katekéta számára, hogy küldve van, nemcsak a hétköznapi értelemben, hanem krisztusi küldetésben, aminek nem lehet ellenállni. Ha valaki ezt megkapta, mennie kell, és csinálnia, mint ahogy az apostoloknak is. Jézus mennybemenetele előtt azt kérte: »Menjetek el a világra, és hirdessétek az evangéliumot, mindazt, amit én tanítottam nektek«” – emelte ki a hitoktató, majd arról beszélt, hogy a katekéta tanításában Krisztus éppúgy megtestesül, mint az Eucharisztiában.

Semegi Mária hitoktató a meghívó és a befogadó Egyházról beszélt, amelynek a pap és a diakónus mellett a hitoktató is képviselője. A hitoktató rámutatott arra, hogy a mai világban minden összefüggésben van a kommunikációval. Az egyéni stílus nagyon sokat számít; a megközelíthető, megszólítható hitoktatóhoz odamennek a szülők és a tanárok is. De meg kell tudni szólítani az úgynevezett Alfa-generációt is – valahogy az ő eszközükön, a mai modern csatornákon, technikákon keresztül. 


A lelkinap végén Ugrits Tamás püspöki irodaigazgató a hivatásgondozás szolgálati lehetőségére hívta fel a lelkipásztori munkatársak figyelmét. Elmondta, az elmúlt években a legfontosabb lelkipásztori törekvések között szerepel, hogyan lehet felismerni, támogatni a papi és szerzetesi hivatásokat. Kevés az elkötelezett élet, pedig tudjuk, mennyire fontos és irányt mutató egy pap élete a híveknek. Ezért ez a hivatás a Krisztus-hívők ügye is – hangsúlyozta Ugrits Tamás.

Spányi Antal zárszavában az egyházmegye éves közös programjaira hívta fel a figyelmet, és arra kérte a résztvevőket, mindig keressék az alkalmat, hogyan gyűjtsék egybe a híveket ezekre a nagy kegyelmi lehetőségekre. Az elfogadás, a hitélet alapja, amelyben az ember nemcsak saját üdvösségét szolgálja, hanem a küldetése az is, hogy elvigye az örömhírt másoknak is, ahogy az apostolok vitték az emberek tömegeit Krisztushoz. A főpásztor hozzátette: „Mindannyiunknak kötelessége ez, saját élethivatásának megfelelően. Nyilván másként éli meg ezt egy pap, másként egy hitoktató, egy lelkipásztori kisegítő. A mi feladatunk, hogy kitárjuk a szívünket, megadjuk azt a lehetőséget, hogy másokat Krisztus szeretetével megismertessünk. Mutassuk meg az Egyház igazi arcát, hogy mindenki felismerhesse a szerető és érte emberré lett Istent, és ezáltal élete Krisztust követő életté váljon.”

Forrás és fotó: Székesfehérvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria