A Lélek megtanít élni – Martos Levente Balázs mutatott be szentmisét Apor Vilmos tiszteletére

Hazai – 2018. május 9., szerda | 16:19

Martos Levente Balázs, a Győri Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet prefektusa, a Pápai Biblikus Bizottság tagja mutatott be szentmisét Boldog Apor Vilmos püspök szentté avatásáért a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban május 7-én.

Martos Levente Balázst Bognár István városplébános, püspöki irodaigazgató köszöntötte, Boldog Apor Vilmos és Boldog Brenner János közbenjárását kérve a győri szeminárium növendékeiért.

„Üljünk le, mint Mária, az Úr Jézus lábaihoz és figyeljük, hogy Isten szava hogyan szólít meg bennünket az Igében, miként szól hozzánk egy boldog vértanú életpéldáján keresztül, hogyan visszhangzik és fénylik ez a Szó! – kezdte szentbeszédét Martos Levente Balázs. – Az Isten szavát gyakran hasonlítjuk a mindennapi kenyérhez, amely táplál. Máskor azt mondjuk, hogy ez lesz az a fény, amely a szívünk mélyét is megvilágítja, amelynek fényében majd megítéltetünk a végső napon az irgalmas Bíró színe előtt. Az Isten szava ígéret, mely napról napra kísér bennünket. Az Úr arra hív bennünket, hogy Szava előtt időzzünk – mint egy titokzatos, sötét barlang bejáratánál –, melynek teljes jelentése még nem ért el bennünket. Ha hűségesek maradunk Isten szavához, akkor az Atya ránk talál, mint az elveszett, tékozló fiúra, és mi is felismerjük őt.” 

Jézus búcsúbeszédének egyik kulcsszava a tanúságtétel. „Ha eljön a Vigasztaló, akit az Atyától küldök, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam. Tegyetek ti is tanúságot rólam, hiszen kezdettől fogva velem voltatok” – mondja Jézus. Az utolsó estén Jézus világosan megjövendöli a vigasztaló Szentlélek eljövetelét. A tanúságtétel minden formáját a Szentlélek vezeti. Ő az, aki bátorít, hogy ki merjünk állni a világ elé. Így tett az apostolokkal is. Ő az, aki erőt ad a tanítványok szavának, hogy azok meggyőzőek legyenek. Ő az, aki a világot teremtő Lélekként értelmet, összefüggést ad a megnyilatkozásoknak. A Lélek nemcsak megerősíti, hanem új életre is vezeti az apostolokat, megtanítja őket élni, miként bennünket is. 

A Szentlélek vezeti a tanúságtételt, de ugyanakkor ő az is, aki a szívek mélyén kiált: „Abba, Atyám!” A Lélek segítségével, az Istenbe vetett bizalmunkkal tudunk a legjobban tanúságot tenni. A mai világban, amikor az Egyház tanúságtételének erejét keressük, gyakran elfelejtjük, hogy ez az erő nincsen sehol máshol, mint a mi gyenge szívünkben. Ebben a gyenge szívben, amit a Szentlélek vizsgál, áthat, átjár. A tanúságtétel ebben a gyenge szívben kezdődik. Talán éppen azzal, hogy megvalljuk bűneinket. Ez az a tanúságtétel, amellyel elérkezhet valaki odáig, hogy vértanúvá lesz. 

A tanúságtétel és a vértanúság egyaránt a mártírium kifejezésben találkozik. A mártír, a vértanú az, aki már végleg odaadta az életét, akit Isten hitelesít azzal, hogy elfogadja az életáldozatát. A mi gyenge szívünk leghétköznapibb tanúságtétele is csak Isten kegyelméből lehetséges. A Szentlélek garantálja, hogy lesz eredménye szavainknak és tetteinknek egyaránt. 

„Tegyetek ti is tanúságot rólam, hiszen kezdettől fogva velem voltatok” (Jn 15,27) – bátorítja Jézus az apostolokat. Szent János evangéliumában a kezdet szónak különös súlya van: „Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél” (Jn 1,1–2). Ennél a kezdetnél biztosan nem voltak jelen a tanítványok. Az Ige mégis beavatja őket abba az örök szeretetkapcsolatba, amely az Atya és a Fiú között van. 

Időnként milyen egyszerű, máskor milyen nehéz valakivel együtt lenni! Nem mindig könnyű Jézussal maradni, az apostolok számára sem volt az. De az a Jézus, akit megismertünk, soha nem mond le rólunk. Az, hogy mi vele vagyunk, vele voltunk kezdettől fogva, az a mi kezdetünket is jelenti. Ez az Úr titokzatos, kezdő pillanata az életünkben. Ahhoz, hogy valóban bekapcsolódhassunk az Atya és a Fiú szeretetkapcsolatába, őszintén fel kell tárnunk szívünk megbélyegzettségét, sötétségét is. Ha elfedjük azt, ami valóban a szívünkben van, akkor elveszítjük ennek a kapcsolatnak a lehetőségét. És így tanúságot sem tehetünk.” 

Martos Levente Balázs atya a tanúságtétel kapcsán felidézte Pál apostol első európai misszióját, a macedóniai Filippiben történt eseményeket: Pál és társai kimentek a város kapuján kívül található folyóhoz, ahol az asszonyok mosni szoktak. Ott kezdték el Jézus szavait hirdetni. A köréjük gyűlt asszonyok között volt Lídia, akinek az Úr megnyitotta szívét és megkeresztelkedett egész háza népével, majd vendégül látta az apostolokat. Az evangélium hirdetése a lehető legegyszerűbb gesztusokban is megtörténhet: a tanítványok a folyóparton elbeszélgetnek néhány ruhát mosó asszonnyal, s aztán elfogadják a vendégszeretetüket. Ebből lesz az első európai evangelizáció. 

„A vértanúk életében egyaránt jelen van a fény és a titokzatos sötétség, nem volt ez másként Szent István diakónus, Boldog Apor Vilmos püspök és Boldog Brenner János életében sem. Az a reményünk, hogy ez a titok, Jézus Krisztus keresztjének titka nem csak őket erősítette és szelídítette meg, hogy ebben az erőben és ebben a szelídségben nekünk is részünk lehet” – hangsúlyozta a Győri Hittudományi Főiskola prefektusa. 

A szentmise végén Martos Levente Balázs a koncelebrálókkal, Bognár István városplébánossal, Boros Károly nyékvárkonyi plébánossal, valamint Magyaros László győr-belvárosi segédlelkésszel Apor Vilmos püspök sírja előtt imádkozott.

Forrás és fotó: Győri Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria