A málenkij robot áldozataiért mutattak be szentmisét Nagymaroson

Hazai – 2019. január 16., szerda | 17:16

Szentmise keretében emlékeztek meg a második világháború után szovjetunióbeli kényszermunkára hurcoltakról január 13-án, vasárnap a nagymarosi római katolikus templomban.

Az elhurcoltak tiszteletére hagyományosan minden év elején együtt rendezi meg három település – Kismaros, Zebegény és Nagymaros – a megemlékezést.

Idén január 11-én Varga Lajos váci segédpüspök mutatott be szentmisét a málenkij robot áldozataiért a nagymarosi római katolikus templomban.

A jelenlévőket Petrovics László, Nagymaros polgármestere köszöntötte. Áldást mondott Csuka Tamás nyugalmazott protestáns tábori püspök; megemlékező beszédet Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

A szentmise után a Monsberger téren koszorúzással, majd a „Málenkij robot-emléktúra” résztvevőinek vetítéssel egybekötött beszámolójával ért véget a megemlékezés.

1944 őszétől csaknem 800 ezer embert hurcoltak el Magyarországról hadifogolyként vagy internáltként többéves kényszermunkára – akár negyedszázados száműzetésre – a Szovjetunióba. Az elhurcoltak közül 200 ezren soha többé nem tértek haza.

Nagymarosról, Kismarosról és Zebegényből 1945 januárjától vittek el embereket. A túlélők első csoportja csaknem egy évtizeddel később, 1953. november 25-én térhetett haza a táborokból.

Forrás és fotó: Dunakanyar Régió; Váci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria