A Mindszenty-iskola nyerte idén a Szén János Kupát

Hazai – 2017. február 18., szombat | 18:21

Befejeződtek az 5-6. osztályosoknak kiírt labdarúgó küzdelmek az esztergomi Prímás-szigeti Pézsa Tibor Sportcsarnokban. A Mindszenty József Katolikus Általános Iskola minden mérkőzését biztosan nyerve került az első helyre.

Ebben az évben kilenc iskola nevezett be a nyolcadik alkalommal megszervezett rendezvényre. A csapatokat a szervezők 3×3-as csoportokba sorsolták be, így minden intézmény tanulói négy-négy mérkőzést játszottak. Elmondható, hogy a döntőbe a három legerősebb csapat jutott be, amelyek megérdemelten osztoztak a dobogó fokain. A Mindszenty József Katolikus Általános Iskola közülük is kiemelkedett, hiszen minden mérkőzését biztosan megnyerve került az első helyre.

A díjátadáson Osvald Zsolt főszervező beszélt a jelenlévőknek néhai Szén János szerepéről Esztergom labdarúgásában, sportjában, példaként állítva őt a mai generáció elé. A díjakat ifj. Szén János, valamint az egykori csapattárs Winkler János adták át, a gyerekek nagy örömére.

A Mindszenty József Katolikus Általános Iskolát az esztergomi Szent Anna-plébánia alapította 1991. június 25-​én, mint az akkori Esztergomi Főegyházmegye első katolikus iskoláját, közvetlenül a szabad országgyűlési választások utáni időszakban. Az alapító szándéka az volt, hogy katolikus oktatási lehetőséget nyújtson a város déli részén, a Szent Anna-plébánia területén, valamint a környéken élő gyermekek számára.

Az iskola első évében, az 1991/​92-​es tanévben az alsó tagozat 4 évfolyamával indult, majd az elkövetkező években nyolcosztályossá bővült. 1992. március 28-​án az iskola felvette Mindszenty József bíboros nevét.

Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Fotó: Mindszenty Iskola

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria