A Miskolci Görögkatolikus Roma Szakkollégium diákjainak képzőművészeti napja

Hazai – 2017. november 28., kedd | 9:42

Képzőművészeti szakmai napon vettek részt a Miskolci Görögkatolikus Roma Szakkollégium diákjai november 18–19-én Budapesten. Látogatásuk célja a cigányság kultúrtörténetének megismerésére volt.

A diákok első állomása a Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ (FROKK) volt, ahol Balogh Tibor roma származású képzőművész tartott előadást a cigány festőművészek, köztük  Balázs János és Szentandrássy István munkásságáról. Ezt követően a Kugler Art Galériát látogatták meg a fiatalok, ahol a cigányság képzőművészetének kiemelkedő alakjairól láthattak rövid portéfilmeket; és láthatták a művészek alkotásait is. A galériában Kőszegi Edit dokumentumfilm-rendező és Szuhay Péter néprajzkutató kalauzolta a diákokat, akik a beszélgetések és a csoportos munka közben sokat tanultak a cigányság történelméről, képzőművészetéről és irodalmáról. Újabb ismereteket szerezhettek a cigány zenéről és táncról, a hagyományokról, a babonákról, a vallásról is.

A tanulás mellett a szórakozás és a csapatépítés is helyet kapott a programban: a fiatalok szabadulós játékon vettek részt, valamint a Láthatatlan Kiállításon is, ami az egymás közötti bizalmat és összetartást erősítette. A kollégisták vasárnap délelőtt a Rózsák terei görögkatolikus templomban vettek részt Szent Liturgián, amelyet Makkai László, a kollégium igazgatója vezetett.

A program az EFOP-3.4.1.-15-2015-00010 azonosítószámú projekt keretében valósult meg.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria