A Pázmány Péter Katolikus Egyetem delegációja Örményországban tárgyalt

Hazai – 2018. március 30., péntek | 9:03

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) és a Khachatur Abovyan-ról nevezett Állami Pedagógiai Egyetem (ASPU) kulturális, oktatási és kutatási kapcsolatainak tízedik évfordulója alkalmából mérföldkőnek tekinthető együttműködési megállapodásokat írt alá Jerevánban március 26-án.

A megkötött hét dokumentum, újabb területeket von be az eddigi szoros együttműködésbe, valamint szabályozza a kettős diploma kiállítását történelemtudományból és armeniológiából. Ruben K. Mirzakhanyan, az ASPU rektora, egyedülállónak nevezte azt a gyorsan fejlődő, mindkét fél, és az örmény – magyar kapcsolatok számára is példát mutató szakmai tevékenységet, amit a PPKE és az ASPU az elmúlt években megvalósított, és a következő lépésként a kettős diplomák tudományágainak és mester programjainak széleskörű további bővítését nevezte meg ünnepi beszédében.

Szuromi Szabolcs, a PPKE rektora, szintén történelminek nevezte az eseményt, amellyel egyedülálló lehetőséget kapnak a két egyetemen tanuló és kutató hallgatók, valamint oktatók és kutatók. Köszönhetően különösen az elmúlt négy évben kialakított együttműködési hálózatnak, a PPKE armenológiai képzése, mind tartalmában, minőségében, mind lehetőségeiben egyedülállóvá vált Európában, megteremtve a stabil alapját annak, hogy a 2016. október 21-én Ruben K. Mirzakhanyan és Fodor György dékán által, a PPKE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara keretében közösen felavatott Armeniológiai Tanszék, intézeti rangra emelkedhessen az egyetemen belül 2018 tavaszával. Az ünnepségen elhangzott köszöntők zárásaként, a PPKE rektora átnyújtotta az ASPU rektorának a „Pro Universitate” oklevelet, az örmény kultúra nemzetközi szintű ápolásáért és az egyetemközi kapcsolatok építése terén végzett kimagasló munkája elismeréseként. Az előkészítő tárgyalások eredményeként, ugyanezen a napon, a PPKE örményországi partnerintézményeinek száma tovább bővült az Artsakh Állami Egyetemmel történt keretmegállapodás megkötésével, valamint a jereváni Örmény Nemzeti Könyvárral megkötött kétoldalú megállapodás aláírásával. Manush Minasyan rektor stratégiai fontosságúnak nevezte a PPKE-vel kötött megállapodást, amely széleskörű lehetőségeket nyit meg a természet-, a gazdaság-, a történelem-, és a nyelvtudományokban élen járó intézmény előtt. Tigran Zargaryan az Örmény Nemzeti Könyvár főigazgatója és Szuromi Szabolcs egyetértett abban, hogy létrejött intézményközi együttműködésben rögzített közös értékek nagyban segítik az armeniológiai tanulmányok végzését, a kutatások összehangolását, és az eredmények kölcsönös cseréjét, továbbá kiállítások rendezését, amelyben partner az Országos Széchenyi Könyvtár is.

II. Garegin meghívására – örményországi hivatalos útja időszaka alatt – a PPKE rektora, Etchmiadzinban – az Örmény Apostoli Egyház katholikoszának székhelyén – részt vett a nagyheti liturgia első napjain, és személyes tárgyalást folytatott II. Gareginnal, valamint Nathan Hovhannisyan érsekkel, a nemzetközi kapcsolatok felelősével. A látogatás során, 2018. március 27-én, a PPKE oktatóiból és nagyszámú hallgatóiból álló delegációt magánkihallgatáson fogadta II. Garegin örmény katholikosz. A szívélyes hangnemben és a protokoláris időkeretet jóval meghaladó találkozón, mind II. Garegin, mind Szuromi Szabolcs kifejezte örömét az egyre erősödő kapcsolatok miatt, valamint azért a jelentős szerepért, amelyet az együttműködés a két keresztény egyház közötti viszonyban betölt. A kihallgatás kiemelkedő bejelentése volt, hogy a PPKE néhány hónapon belül együttműködési szerződést ír alá a Gevorgian Teológiai Egyetemmel és a hozzá kapcsolódó Papképző Szemináriummal. Ez a megállapodás örmény részről teológiai egyetemi fokozattal rendelkező diakónusok és papok számára teszi lehetővé a jövőben a doktori képzést a PPKE keretében. Hasonló módon, a Gevorgian Teológiai Egyetem is nyitott tudományos fokozat megszerzése, vagy nyelvi – kulturális tanulmányok elsajátítása céljából érkező papnövendékek és papok fogadására, a PPKE Hittudományi Karáról. A megállapodás tartalmi előkészítéséről részletes egyeztetést folytatott Szuromi Szabolcs Garegin Hambardzumyan rektorral. A kiépülő együttműködésnek jelentős hangsúlyt adott a PPKE rektora által, a Gevorgian Teológiai Egyetemen, a papnövendékek számára megtartott előadása „Alkalmasság a szent szolgálatokra az Újszövetségben és a korai Egyházban” címmel.

A PPKE delegációját 2018. március 27-én fogadta az ENSZ jereváni képviselete, Shombi Sharp vezetésével, ahol a PPKE és az ASPU oktatói és hallgatói meghallgatták Richard Giragosiannak, a Regionális Tanulmányok igazgatójának; Harutyun Marutyannak, az Örmény Tudományos Akadémia vezető kutatójának; valamint Anahit Simonyannak, az ENSZ képviselet ipari fejlesztési osztálya vezetőjének (UNIDO), az örményországi modern történelem és társadalmi kérdéseiről tartott előadását.

Hivatalos programja részeként, a PPKE rektora felkereste a Khor-Virap kolostorát, és fogva tartásának helyén tisztelgett Világosító Szt. Gergely (†325 körül) emléke előtt, akinek köszönhetően 301-ben – a világon elsőként – az örmény nép államvallásként vette fel a kereszténységet.

Forrás és fotó: Pázmány Péter Katolikus Egyetem

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria