A pestszentimrei karitászcsoport, avagy a jó szándék története

Hazai – 2018. április 7., szombat | 12:00

Kovács István, a Katolikus Karitász pestszentimrei csoportjának vezetője számolt be a közös munkáról; a csapat büszke rá, hogy már hetedik éve segíti ebédosztással a rászorulókat.

A pestszentimrei plébánia karitászcsoportjának életében a fordulópontot 2011 ősze jelentette, amikor az Elpídia családközösség összejövetelén a szegény Lázár történetét elemezték. Ekkor merült föl bennük: volna-e kedvük és lelkük ahhoz, hogy családközösségük meleg ebédet adjon a hajléktalanoknak?

A válasz egyértelmű igen volt, s máris elkezdték szervezni az ebédosztást. 2012. január 7-én, szombaton tartották az elsőt. A kerületi hajléktalanokat ellátó alapítványt keresték meg, mondván, szívesen látják vendégül a rászorulókat ebédre. Jöttek is, körülbelül hetvenen, és amikor elmentek, így búcsúztak: Lesz következő is?

A közösség úgy érezte, csatát nyertek. A téli hónapokban még négyszer volt ebédosztás, amelyet továbbra is az Elpídia családközösség szervezett és finanszírozott, de már többen besegítettek a plébánia közösségéből is.

2013 hozta az újabb örömteli fordulatot: a plébánia testülete megszavazta, hogy az ebédosztás teljes költségét átvállalja. A szervezés ekkor a karitász-munkacsoporthoz került, ahol sok szorgos, az elesetteken segíteni akaró ember tűnt fel, akik a mai napig végzik ezt a munkát. Hírüket jól mutatja, hogy azóta többen is csatlakoztak a környékbeli iskolákból: tanárok, szülők, gyermekek.

Köszönet jár azoknak a jótevőknek is, akik az első szóra segítettek. Többek között a pestszentimrei Nagy pékségnek, amely 30-40 kiló kenyeret ad ingyen, akárcsak a szintén imrei Gjini pékségnek, amely ingyen adja az édes és sós péksüteményeket. De volt, hogy a vecsési Kárpáti-Prokop cég adott 40 kiló savanyú káposztát. És végül köszönet illeti az önkormányzatot is, amiért többször is ingyen juttatták őket burgonyához.

Többször is odamentek már hozzájuk ismeretlenek, megköszönték a munkájukat, átadtak egy borítékot, és csak annyit mondtak: „Mi ezzel szeretnénk segíteni a szolgálatukat.”

A pestszentimrei karitászcsoport a következő, április 21-i ételosztás alkalmával büszkén mondhatja majd el: „A hetedik évünkbe léptünk...”

Forrás és fotó: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria