A Szent Atanáz-főiskola tanulmányi napot tartott a miskolci görögkatolikus roma szakkollégiumban

Hazai – 2016. április 20., szerda | 10:50

Április 18-án a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola hittanár szakos hallgatói tanulmányi kirándulás keretében a miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégiumba látogattak.

A szakkollégium a 2015 októberében aláírt együttműködési megállapodásnak is köszönhetően kapott lehetőséget arra, hogy működését, programját és célkitűzéseit bemutassa a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola hittanár szakos hallgatóinak.

A vendégeknek Makkai László, a szakkollégium igazgatója, görögkatolikus egyetemi lelkész mutatta be a Miskolci Ökumenikus Egyetemi Lelkészséget, munkatársait, az általuk rendezett programokat, valamint saját tapasztalatainak megosztásával rámutatott a lelkészségnek a Miskolci Egyetem életében betöltött fontos szerepére. Az igazgató ismertette a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat (KRSZH), illetve a Miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium létrejöttének történetét, továbbá az elmúlt évek modernizációjáról, a folyamatosan bővülő programokról és lehetőségekről is tájékoztatta a vendégeket.

Ezt követően Somosi Ágnes, a szakkollégium külső kapcsolatainak koordinátora a toborzási és alumnirendszerről, valamint a hallgatók által végzett közösségi szolgálatról és a kortárs mentorálásról – amely az intézmény új, 2016-os programeleme – beszélt. Végül Beri Hilda programszervező és rendezvénykoordinátor, mint egykori szakkollégista, személyes tapasztalatait osztotta meg az intézmény mindennapjairól.


Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír