A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola képzési kínálata a 2018/2019-es tanévre

Hazai – 2018. január 13., szombat | 11:03

A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola a 2018/2019-es tanévben teológus, hittanár-nevelőtanár, illetve kántor szakokat kínál a jelentkezőknek.

Teológus: osztatlan képzés, világi hallgatók számára 10 félév, nappali és levelező tagozaton; papnövendékek számára pedig 12 félév, nappali tagozaton.

Hittanár-nevelőtanár: egységes, osztatlan mesterszak, 4+1 éves képzéssel, nappali és levelező tagozaton egyaránt indul. Elvégzése után a hallgatók pedagógusvégzettséget igazoló diplomát kapnak; általános és középiskolai tanári végzettséggel.

A szakot egyszakos, illetve a Nyíregyházi Egyetemmel együttműködésben közismereti tanár szakkal párosítva, kétszakos képzésben is indítja a főiskola. A hittanár–nevelőtanár szak mellé a Nyíregyházi Egyetemen vendéghallgatói státuszban választható közismereti tanár szakok: magyar nyelv és irodalom, történelem, ének-zene, rajz és vizuális kommunikáció. Ebben az esetben a hallgatók a 4+1 év végén kétszakos tanári diplomát kapnak, mellyel elhelyezkedési esélyeik jelentősen megnövekednek.

A képzésre jelentkezőknek – egyszakos és kétszakos képzés esetén is – szakmai alkalmassági vizsgán kell megfelelniük. A kétszakos képzés csak nappali, az egyszakos nappali és levelező rendben is indul.

Kántor: A 6 féléves képzésre azok jelentkezését várja a főiskola, akik a görögkatolikus egyházközségekben kántori feladatok ellátására szeretnének vállalkozni. A kántor szak az alapos zenei, teológiai és egyházismereti képzés mellett az egyéni zenei adottságok fejlesztésének lehetőségét is kínálja.

A jelentkezést a levelező tagozatos képzésekre, valamint a nappali tagozatos teológia, kántor, egyszakos hittanár–nevelőtanár képzésre közvetlenül a főiskolára kell elküldeni az intézménytől igényelhető saját jelentkezési lapon, a kért mellékletekkel ellátva. A jelentkezési lap letölthető a főiskola honlapjáról is.

A kétszakos hittanár–nevelőtanár–közismereti tanár szakos képzésre jelentkezők a központi felvételi eljárás keretében adhatják be jelentkezésüket. Elektronikus úton a www.felvi.hu honlapon keresztül lehet csak jelentkezni. A főiskola arra kéri a jelentkezőket, hogy az állami jelentkezési lap mellett az intézményi jelentkezési lapot is töltsék ki és adják le a Tanulmányi Osztályon.

A papnövendéknek jelentkezők esetében a Hajdúdorogi Főegyházmegyei Hivatalba (4025 Debrecen, Petőfi tér 8., Kocsis Fülöp érsek-metropolitának címezve), vagy a Miskolci Egyházmegyei Hivatalba (3503 Miskolc, Pf. 111, Orosz Atanáz megyéspüspöknek címezve), vagy a Nyíregyházi Egyházmegyei Hivatalba (4400 Nyíregyháza, Bethlen G. u. 5., Szocska Ábel apostoli kormányzónak címezve) kell elküldeni a főiskola saját jelentkezési lapját és a főpásztorhoz címzett kérvényt.

Nappali tagozatra jelentkezés esetén a jelentkezési lapokat 2018. február 15-ig, levelező tagozatra jelentkezés esetén pedig 2018. május 25-ig várják.

Bővebb felvilágosítás a főiskola Tanulmányi Osztályán kérhető: Nyíregyháza, Bethlen G. u. 13–19., telefonon: 42/597-602 és 30/4400001, vagy e-mailben: tanulmanyiugyek@szentatanaz.hu.

A jelentkezési lapok ismeretében minden jelentkezőt egyénileg értesítenek a felvételi, illetve a pályaalkalmassági vizsga időpontjáról.

Forrás és fotó: Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria