A szentmiséről tartanak imaalkalom-sorozatot Egerben

Hazai – 2019. január 7., hétfő | 16:31

„A szentmise – életünk középpontja” címmel indult imaalkalom-sorozat Egerben. A minden hónap első csütörtökén megrendezendő esemény célja az Eucharisztia titkának megismertetése. Az első alkalmat január 3-án tartották a Nagyboldogasszony-templomban.

Ternyák Csaba egri érsek a szentmise kezdetén elmondta, a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyfajta forrást hozott a magyar egyházba. Mint emlékeztetett, Eger is bekapcsolódott a felkészülési folyamatokba, többek között „A szentségimádás iskolája” programsorozattal. A főpásztor hozzátette, ezeknek az alkalmaknak az a céljuk, hogy minél bensőségesebb kapcsolatot tudjunk kialakítani az eucharisztikus Krisztussal.

Hisszük, hogy Krisztus itt van velünk templomainkban. Régen az emberek a templomok mellett elmenve kalapot emeltek, köszöntötték őt. Eucharisztia, vasárnap nélkül nem tudunk élni, amit közösségeinkben együtt ünneplünk – tette hozzá Ternyák Csaba érsek.

A szentmise – életünk középpontja sorozat első tanítását Menyhárt József plébános tartotta a homília részeként. Mint fogalmazott, a kenyér testi-lelki kivirágzásunk eszköze, az áldozatos munka gyümölcse, amely az életerő gyarapodását szolgálja. A plébános hozzátette, az Ószövetségben a kenyér, a bor és a víz csupán testi erőforrás, de Isten tervében a léleképítés égi eszköze.

A szentmise után szentségimádást is tartottak. A következő imaalkalom február 7-én 18 órától lesz az egri Szent Bernát-templomban.

Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria