A szeretet kockázata – Évértékelő küldöttgyűlést tartott a Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Hazai – 2017. május 21., vasárnap | 16:01

A szeretet kockázatos, nemcsak azért, mert meg kell előlegezni, hanem mert meg is kell tartani – ezzel a gondolattal foglalta keretbe a Magyar Máltai Szeretetszolgálat évértékelő országos küldöttgyűlésén elhangzott beszámolókat Kozma Imre, a szervezet alapító elnöke.

2016 decemberében Magyar Örökség Díjjal ismerték el a Máltai Szeretetszolgálat nyomortelepeken és roma közösségekben indított Jelenlét programját, öt év alatt így másodjára került máltai kitüntetett az magyar örökség részeként nevesített díjazottak köré. 2012-ben Kozma Imre atya és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat részesült az elismerésben. „Aligha akad még egy olyan civil szervezet az országban, amely elmondhatja magáról, hogy a magyar örökség része ő maga, és a magyar örökség része az általa végzett munka is” – vont párhuzamot a két elismerés között Kozma Imre május 20-án, a Szeretetszolgálat éves küldöttgyűlésén. A szervezet elnöke az elismerés kapcsán külön köszönetet mondott Vecsei Miklós alelnöknek azért, mert a program a Szeretetszolgálat alapításakor használt legfontosabb fogalmakat – a jelenlétet és a befogadást – két és fél évtized után visszahozta a mindennapos tevékenységet jellemző értékek közé.

Kozma Imre a 2016-os év tevékenységét értékelő küldöttgyűlésen a szeretet kockázatáról beszélt. Leszögezte, hogy ezt a kockázatot csak szívből lehet vállalni. „Sokszor kérdezték tőlem, hogy miért vállaltam el ilyen küldetést. Azért, mert nem gondolkodtam. Ha végiggondoltam volna, bizonyára nemet mondtam volna, mert minden érv ellene szól. De éppen ezért kellett rá igent mondani, mert ez a keresztény emberek magától értetődő kötelezettsége. A kereszténység vagy ilyen, vagy nincs is.” A máltai küldetésről szólva Kozma Imre arról beszélt, hogy napjainkban az emberi kapcsolatokra rátelepszik az önzés, a Szeretetszolgálat önkénteseinek és munkatársainak viszont végig kell menni a másik emberhez vezető úton: „oda, ahol nekünk dolgunk van, és ne felejtsük el, hogy még nagyon sok helyen várnak bennünket”.

Szabadhegy Kristóf, a Magyar Máltai Lovagok Szövetségének elnöke rövid köszöntőjében megjegyezte, hogy a Szuverén Máltai Lovagrend európai szervezetei számon tartják, és elismerik a Szeretetszolgálat Magyarországon végzett munkáját.

Győri-Dani Lajos, a Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke boldog Fra’ Gerardus lovagot, a Szuverén Máltai Lovagrend rendalapító nagymesterét idézte, aki több mint kilenc évszázaddal ezelőtt fogalmazta meg a szervezet feladatait. „A mi testvéri közösségünk nem fog elmúlni, mert a föld, amelyben ez a növény gyökerezik, a világ nyomora; és mert – ha az Isten is úgy akarja – mindig lesznek emberek, akik azon fognak munkálkodni, hogy a szenvedés csökkenjék, a nyomor elviselhetőbbé váljék.”

Az ügyvezető alelnök évértékelő beszámolójában elmondta, hogy a Máltai Szeretetszolgálat több mint kétszáz intézménye mellett 125 máltai csoport működik, és ezekben csaknem ötezer önkéntes tevékenykedik rendszeresen. Kiemelte a Szeretetszolgálat 20. karácsonyi adománygyűjtő akcióját, melynek során 165 SPAR üzletben 288 tonna élelmiszert sikerült gyűjteni. Az év során a máltai szervezetek több mint nyolcszáz tonna szabolcsi almát osztottak ki rászoruló családok között. A segítségnyújtás modern eszközeiként működik a máltai szervezet két online adománygyűjtő programja, ezek közül a Kerekítsd fel! program keretében több mint kilencvenezer támogató járult hozzá kisebb összegű befizetésekkel a Szeretetszolgálat programjaihoz.

Győri-Dani Lajos kitért a fogyatékkal élő emberek elfogadását segítő máltai programokra, a balatoni mozgássérült tábor eseményein 260 fiatal vett részt, a győri Esély sportnap rendezvényeire pedig 15 településről csaknem ötszázan jöttek el. A Szeretetszolgálat vállalása, hogy valamennyi dolgozóját kiképzi az elsősegélynyújtásra, ennek részeként 2016-ban 311 kolléga zárta sikeres vizsgával a tanfolyamot.

Az ügyvezető alelnök megemlítette, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2016 végén együttműködési megállapodást kötött a szerb kormánnyal, a határon túli szerepvállalásnak köszönhetően a Vajdaságban is elindult a jelzőrendszeres házigondozás, és a magyar karitatív szervezet szerb területen is segítséget nyújt az ott tartózkodó menekült és migráns emberek ellátásában.

2016 augusztusában a magyar kormány felkérésére a Szeretetszolgálat elindította a felzárkózást segítő Jelenlét programját az ország legszegényebb településeiként emlegetett Tiszabőn és Tiszaburán. A két településen összesen mintegy hatezer ember él. Év közben 31 járásban – az ország legszegényebb területein – újraindult a Máltai Szeretetszolgálat által koordinált Gyerekesély Program.

A segítő szervezet lelkiségi programjai közül az ügyvezető alelnök kiemelte a Ferenc pápa meghívására, hajléktalan emberek számára szervezett római zarándoklatot. Fontos évforduló volt a rászoruló családok gyermekeinek szervezett liechtensteini üdültetési programban, amikor az alpesi miniállam uralkodóháza által 25 éve tett és máig élő meghívásra a 4000. gyermeket indította háromhetes vakációra a Szeretetszolgálat.

A következő időszak feladatairól szólva Győri-Dani Lajos megemlítette, hogy a Máltai Szeretetszolgálat nyáron 10 bentlakásos intézményt – idősotthonokat és fogyatékkal élő embereket ellátó intézményeket – vesz át az államtól. Tíz helyszínen összesen mintegy ezer gondoskodásra szoruló ember, és mintegy ötszáz dolgozó kerül át a máltai szervezethez.

A küldöttgyűlésen Vecsei Miklós alelnök beszámolt a római zarándoklaton megismert Hajléktalan Jézus-szoborról, amelynek egy példányát Budapestre hozta, majd országjáró körútra indította a Szeretetszolgálat. A szobor üzenete, miszerint a köztünk élő nélkülöző emberekben lássuk meg Jézus arcát, nagyon közel áll a máltai szemléletmódhoz, mely szerint a hajléktalan embernek elsősorban a másik emberre van szüksége.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat éves beszámolóját, költségvetését és pénzügyi beszámolóját a küldöttgyűlés egyhangúlag megszavazta. Zárszavában Kozma Imre a megnyitóban mondottakra visszautalva azt mondta, a szeretet kockázata nemcsak azt jelenti, hogy a szeretetet meg kell előlegezni, hanem a megelőlegezett szeretet fenn is kell tartani – azaz tudnunk kell hűségesnek maradni választásainkhoz.

Forrás és fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria