A tolnai katolikus gimnáziumban is elhelyezték a máriagyűdi kegyszobor másolatát

Hazai – 2018. december 18., kedd | 13:03

A Tolnai Szent István Katolikus Gimnáziumban december 13-án áldotta meg Udvardy György pécsi megyéspüspök a máriagyűdi kegyszobor másolatát, amit az iskola folyosóján helyeztek el.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A gimnázium igazgatója, Novothné Bán Erzsébet köszöntötte Udvardy György püspököt és az összegyűlt vendégeket, diákokat. Az ünnepségen az iskola kórusa Szemerey Eszter tanárnő vezetésével és zongorakíséretével egy adventi dalt adott elő; közreműködött Moldován Noémi fuvolán, valamint Szabó Nándor gitáron.

A fiatalok számára is érthető, átélhető módon fogalmazta meg Udvardy György az alkalom és az advent kapcsán gondolatait – rávilágított arra, hogy igazán akkor kapunk valamit, amikor nem kapni akarunk, hanem adni: adni önmagunkból, képességeinkből, tehetségünkből.

A főpásztor arra biztatta a diákokat, hogy a szobor mellett elhaladva nyugodtan érintsék azt meg, hiszen ez a szép ajándék már az iskola, a diákok életének része, és összeköti őket egyházmegyéjük ősi búcsújáróhelyével.

A Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő számos intézményben elhelyezték a máriagyűdi Szűzanya-szobor másolatát az összetartozás kifejezéseként.

Az ünnepség a szobor megáldásával zárult.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria