A betegek világnapja alkalmából szentmisét mutattak be a Veszprém megyei kórházban

Hazai – 2017. február 14., kedd | 13:22

Márfi Gyula érsek és Nagy Károly címzetes apát, kanonok, plébános mutatott be szentmisét a betegek világnapja alkalmából február 10-én a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórházban.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A szentmisén rész vett Dávid Gyula főigazgató és Rácz Jenő korábbi igazgató, valamint a kórház több dolgozója.

A főpásztor homíliájában a lelkipásztori szolgálata során szerzett élményeiről beszélt, azokat a tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal, amelyeket a betegek szentségének kiszolgáltatásakor szerzett. „Amikor azokkal az emberekkel beszélgetünk, akiknek voltak halálközeli élményei, akkor az ő vallomásaik talán megerősítenek bennünket abban, hogy jó úton járunk, amikor hisszük, hogy a halál után nem a semmi vár bennünket, hanem az örök élet. Talán segít bennünket, hogy ne veszítsük el a reményünket, ne essünk kétségbe, ha betegség sújt bennünket” – mondta az érsek. A főpásztor hangsúlyozta a betegek látogatásának, ellátásának és a velük együtt való imádkozásnak a fontosságát is.

A szentbeszéd után kiszolgáltatták a betegek szentségét. A szentmise végén Nagy Lajos református kórházlelkész és Isó Zoltán evangélikus lelkész hirdetett igét. Nagy Károly plébános 1500 darab máriás imakönyvvel ajándékozta meg a kórházat, hogy minden betegágy mellett ott legyen a Betegek Gyógyítójának segítsége.

* * *

Szent II. János Pál pápa kezdeményezésére 1993 óta február 11-e a betegek világnapja az Egyházban: a Szűzanya 1858-as lourdes-i megjelenésének évfordulóján világszerte a betegekért és a szenvedőkért imádkoznak.

Forrás, fotó és videó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria