Adománygyűjtésben vettek részt a miskolci Görögkatolikus Roma Szakkollégium diákjai

Hazai – 2018. december 18., kedd | 9:45

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat „Adni öröm!” mottóval szervezett decemberi adománygyűjtési akciójában idén a miskolci görögkatolikus roma szakkollégisták is szerepet vállaltak.

2018 szeptemberében egy hét főből álló szakkollégista csapat elhatározta, hogy együtt teljesítik a közösségi szolgálatot.

Az önkéntes akció előtt felkészítő tréningen vettek részt, mely az önkéntesség, a felelősségvállalás és a helyi hátrányos helyzetű közösségek megismerését célozta; továbbá, hogy a résztvevők megismerjék önmagukat, s megvizsgálva motivációjukat közösségi szinten is elhelyezzék magukat. A kapcsolati háló megalkotása megmutatta, hogyan viszonyulnak a körülöttük élőkhöz. Egyenként és csoportban is meg kellett határozniuk, hogy mit tudnak tenni másokért, milyen eszközöket látnak, s hogy erősségeiket, gyengeségeiket hogyan tudják előnnyé alakítani. Ezután kezdtek megismerkedni hátrányos helyzetű csoportokkal és felépíteni egy akciót a közösségi szolgálatban.

A miskolci görögkatolikus szakkollégiumban hagyomány, hogy nagyböjtben felajánlásokat gyűjtenek a dévai Szent Ferenc Alapítvány fenntartásában működő nagyváradi Szent Angéla-háznak. A kollégisták idén úgy döntöttek, hogy bekapcsolódnak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat decemberi adománygyűjtő akciójába, támogatva hátrányos helyzetű családokat. Felvették a kapcsolatot a szeretszolgálat miskolci játszóterének munkatársaival, akik nagy örömmel fogadták a fiatalok kezdeményezét, és lehetőséget biztosítottak számukra, hogy bekapcsolódjanak a helyszíni gyűjtésbe.

A diákok a kollégiumban is meghirdették a tartósélelmiszer-gyűjtést. Az adományokat nehézségekkel küzdő avasi családokhoz juttatják el karácsony előtt.

Forrás és fotó: Görögkatolikus Roma Szakkollégium, Miskolc

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria