Adventi léleknyitogató a kaposvári püspökségen

Hazai – 2018. december 19., szerda | 14:50

December 13-án a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Somogy Megyei Kirendeltsége a kaposvári püspökség nagytermében rendezte meg hagyományos adventi konferenciáját „Adventi léleknyitogató” címmel.

Az adventi léleknyitogatót évről évre nagy szeretettel és lelkesedéssel készítik elő a szervezők – hangzott el Nábrádi Csilla, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SzGyF) Somogy Megyei Kirendeltségének igazgatóhelyettese köszöntő beszédében.

Nábrádi Csilla hozzátette, bízik abban, hogy a rendezvény az adventi időszakban töltekezést tud nyújtani az intézményi dolgozók, az ellátottak és a kirendeltségi dolgozók számára egyaránt.

Már csak néhány nap, és megünnepelhetjük Isten eljövetelét. Isten ismeri problémáinkat, gondjainkat, de ismeri örömeinket, bánatainkat, vágyainkat is. Isten életünk minden napján mellettünk áll – folytatta az igazgatóhelyettes. – Somogyban a katolikus és a református egyház is működtet szociális otthont. Állami fenntartóként valljuk, ha Istent beengedjük lelkünkbe, szívünkbe, illetve az általunk fenntartott intézmények falai közé, azáltal az ott folyó szakmai munka emberségesebb, humánusabb, magasabb színvonalú és minőségibb lesz.

Nagy Csaba református esperes az irgalomról, szeretetről, ünnepvárásról és kiégésről beszélt. „Boldogok az irgalmasok, mert irgalmasságot nyernek” – idézte a Szentírás szavait. – Megszánni valakit, és segíteni rajta: nagyon szép emberi hozzáállás. Úgy gondolom, így lehet összefoglalni a szociális munkát. Nem nézem, hogy mit csinált, mit nem csinált az illető. Bajban van, s én segítek rajta, ahogy tudok, ezzel végezve feladatomat.

Nagyon köszönöm mindenkinek, aki megnyitja a szívét akár a munkahelyén, akár a szociális munkában a szenvedő, rászoruló, beteg, nélkülöző embertársaink között – fordult a jelenlévőkhöz Varga László kaposvári megyéspüspök. – Nagyon köszönöm a mosolyotokat, a jelenléteteket, az érintéseiteket; azt, ahogyan ott álltok ezek mellett az emberek mellett. Köszönöm a szavaitokat, melyek építenek, bátorítanak, reményt adnak; s köszönöm a hiteteket, bizalmatokat.

Szeretném azt is megköszönni, hogy nem féltek. Sokan félnek a szenvedő, beteg, nélkülöző, sérült emberektől. Ennek sok oka lehet. Egyik oka, hogy mindannyian a sérültek közé tartozunk, ám jól tudjuk álcázni sebzettségünket. Valamennyien sebzettek vagyunk, valamennyien irgalomra szorulunk, s félünk a bennünk lévő sebzettel találkozni. Hálás vagyok Istennek azért, hogy összekapcsolta életemet a peremre szorult, sérült, szegény emberek életével. Nagyon hálás vagyok mindazért, amire ők tanítottak meg engem, illetve amire Isten tanított meg rajtuk keresztül – fogalmazott a főpásztor. – Egy egész életen keresztül kell tanulnunk szeretni. Életünk értelme a szeretetben való kiteljesedés. Akkor látjuk értelmesnek életünket, ha szeretnek bennünket, s ha mi is tudunk szeretni másokat. Ez az emberi élet titka, mert a Szeretet-Isten gyermekei, képmásai vagyunk valamennyien.

Lőrincz Sándor, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Somogy Megyei Kirendeltségének társadalmi kapcsolatokért felelős referense kérte a megyéspüspök áldását a jelenlévőkre.

Ezt követően a Pécsi Nemzeti Színház két előadója, Sólyom Katalin és Füsti Molnár Éva előadásában Tom Ziegler Grace és Glória című darabját tekinthették meg a résztvevők.

Forrás és fotó: Kaposvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria