Ahová csak a zene világít be – Szentmisét mutattak be Kodály Zoltán halálának évfordulóján

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Gregorián mise keretében adtak hálát Kodály Zoltán életéért és munkásságáért halálának ötvenedik évfordulóján, a budavári Nagyboldogasszony- (Mátyás-)templomban. A templomot megtöltötték az ünnepen szolgálatot teljesítő kórusok tagjai, hozzátartozói, barátai és zeneszerető emberek, Kodály Zoltán tisztelői. Az ünnepi szentmisét megelőzően közös énekpróbát tartottak az énekes szolgálatban részt vevő kórusok karnagyainak vezetésével, akik a templomba érkező hívek számára kiosztott kották segítségével vonták be a zeneművek megszólaltatásába a jelenlévőket. A szentmise állandó részeit Kodály Zoltán Magyar miséjének (1966) tételei adták, így a Kyrie, a Sanctus, a Domine Deus és végül a szentmisét záró Gloria tételeket a kórusokkal együtt a hívek is énekelték. A liturgia kezdetén felcsendülő Dies irae középkori latin szekvenciát is felváltva szólaltatták meg: a páratlan versszakokat a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Sapszon Ferenc által vezényelt vegyeskarának tagjai, míg a páros versszakokat Varga Lászlónak, a Váci Székesegyházi Kórusiskola gyermekkara vezetőjének irányításával a szentmisén részt vevő hívek énekelték, ezáltal a szentmise zenei értelemben is közösségi eseménnyé vált.

A szentmisét celebráló Snell György szentbeszédében a hálaadásra irányította a jelenlévők figyelmét, hiszen Kodály Zoltán személye, munkássága halála után fél évszázaddal is sokakat egybehív, elevenen él közöttünk. A segédpüspök Kodály-idézettel folytatta mondandóját: „A zene lelki táplálék, és semmi mással nem pótolható. Aki nem él vele, az lelki vérszegénységben él és hal. Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be.”

Snell György hangsúlyozta, hogy Kodály Zoltán a 20. század egyik nagy alakja volt, a közéletben is fontos szerepet töltött be, azonban soha nem volt megalkuvó. Mindig megmaradt hívő katolikus embernek, minden körülmény között. A püspök külön hangsúlyozta Kodály egyházzenei munkásságát, „amelytől emelkedik a lelkünk”. Végül felidézte személyes ifjúkori élményét: a szentesi gimnázium végzős diákjaként 1967. március 6-án egy osztályfőnöki órán értesült Kodály Zoltán haláláról. „Néma csend, senki nem tudott megszólalni; a mi életünknek része volt, ahogyan így van ez most, ötven évvel később is. Amikor felajánljuk a szentmisét lelki üdvéért, egyben hálát is adunk érte” – fogalmazott Snell György prédikációjának végén, majd az ismert Kodály-mondatot idézte: „Legyen a zene mindenkié!”

Kodály óhaja a Mátyás-templomban ezen az estén megvalósult: nemcsak a részt vevő kórusokat, hanem minden zenét szerető embert arra hívtak, hogy a liturgia, a közös áldozat ünneplésébe szívvel, lélekkel, énekkel is bekapcsolódjon. A szentmise könyörgéseiben is kifejeződött a közös imádság vágya, hogy Kodály művein keresztül minél többen dicsőítsék Istent.

Az emlékmisén zenei szolgálatot teljesített a Schola Gregoriana Budapestinensis Béres György, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola vegyeskara Sapszon Ferenc, a Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola kamarakórusa Blazsek Andrea, a Váci Székesegyházi Kórusiskola gyermekkara Varga László, az Andor Ilona Ének-zenei Általános és Alapfokú Művészeti Iskola gyermekkara Tamási Kinga Johanna, valamint a Mátyás-templom énekkara Tardy László vezényletével.

A szentmisét követő zenei áhítaton elhangzott többek között a Pannonia Sacra iskola kamarakórusának előadásában Kodály Öt Tantum ergo gyermekkarra és orgonára című műve, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola vegyeskara pedig az ötven éve elhunyt zeneszerző Jelenti magát Jézus című művét, valamint az Újesztendőt köszöntő című, nagyszalontai népdal alapján írt kórusművét énekelte.

Fotó: Merényi Zita

Várkonyi Borbála/Magyar Kurír