Ajándék és feladat – Az ökumené jegyében tartják a teológiai tanárok konferenciáját

Hazai – 2017. január 26., csütörtök | 15:15

Háromnapos konferenciát rendeznek a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán (PPKE HTK) teológiai tanároknak. A január 25. és 27. között zajló tanácskozásra – melynek címe „Reformáció és ökumenikus párbeszéd” – ezúttal a protestáns egyházak képviselőit is meghívták.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek a nyitónapon a megjelenteket üdvözölve egy szemináriumi emlékét idézte fel. Papnövendékként a debreceni reformátusoknál járt, ahol egy teológus az ökumenikus törekvésekről megjegyezte: „ez csak az eszkatonban fog megvalósulni”. [Eszkaton: gör. ’végső, legutolsó’; az idők végezete – a szerk.] Az egységtörekvés ugyanakkor a főpásztor szerint nem csak annyit jelent, hogy „jobban szeressük egymást”. Többre van szükség, például a teológusok együttműködésére is. Kiemelte: itt ma az Ige egyházainak képviselői gyűltek össze. Az lenne a kívánatos, ha a Szentírás mélyebb megismerése által a megtestesült Igéhez, Jézus Krisztushoz kerülnénk még közelebb. A reformáció nem társadalmi vagy politikai, hanem teológiai kérdéseket vetett fel. Itt az alkalom, hogy ezekről a kérdésekről együtt gondolkodjunk. „Adja Isten, hogy minden résztvevő úgy távozzon erről a tanácskozásról, hogy megérte eljönni” – zárta köszöntőjét Bábel Balázs érsek.

Kránitz Mihály, a PPKE HTK dékánja házigazdaként köszöntötte a megjelenteket, akiket megértésre, tisztánlátásra és kölcsönös szeretetre hívott. Kiemelte, hogy az ökumenizmus kora – mely a felekezetek korát követte – gyökeresen átalakította a szembenálló felek gondolkodását.

Gáncs Péter evangélikus püspök Szent Pál megtérésének ünnepén arra hívta fel a figyelmet, hogy Pál apostolnak előbb „le kellett szállnia a magas lóról” ahhoz, hogy a damaszkuszi úton találkozzon Krisztussal. „Az a feladatunk, hogy mi is szálljunk le a magas lóról, és így közelítsünk egymáshoz.” 

Steinbach József református püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) elnöke az ökumenikus dialógus eredményeiről és nehézségeiről beszélt. A MEÖT 1942-ben jött létre, tizenegy tagegyháza mellett huszonhét támogató szervezet és megfigyelő egyház vesz részt a közös munkában. Céljuk erősíteni a Jézus Krisztusról tett tanúságot ökumenikus programok, konferenciák szervezésével, válaszokat keresve az aktuális kérdésekre és irányítva a teológiai párbeszédet. Fontos feladatuk a három történelmi egyház püspökei félévenkénti találkozójának megszervezése.
 
Az ökumenikus gondolkodás azt is jelenti, hogy válaszokat keresünk korunk kihívásaira. Ezek közé tartozik a világvallások jelenléte, a szekularizáció, a hagyománytörés, a megosztottság és a fogyatkozó egyházak kérdésköre. Mindeközben arra is figyelnünk kell, hogy a különféle keresztény felekezetek ne egymástól halásszák el a híveket. „Merjük-e Krisztust önmagunknál, saját kegyességi irányzatunknál, saját felekezetünknél jobban szeretni?” – vetette fel a kérdést előadása végén Steinbach József.

Szentpétery Péter evangélikus tanszékvezető egyetemi tanár hozzászólásában A szembenállástól a közösségig című dokumentum mondanivalójából indult ki. Ebben arról is olvashatunk, hogy milyen területeken van szükség a további egyeztetésre, mégpedig a látható és a láthatatlan egyház kapcsolata, az univerzális és a helyi egyház viszonya, az egyház szentségi jellege, a szentségi ordináció szükségessége az egyház életében, valamint a püspökszentelés szentségi jellege terén. Szentpétery Péter ezek mellé helyezte a mariológia, a pápai tévedhetetlenség és a búcsúk kérdését is. A dokumentum arra szólít, hogy az evangélikusok és a katolikusok fedezzék fel újra Krisztus erejét a mai korban. „Az, ami összeköt, sokkal nagyobb annál, ami elválaszt. Az egység egyszerre ajándék és feladat.”

Kránitz Mihály dékán előadásában hangsúlyozta, hogy az ökumenizmus nem katolikus talajon szökkent szárba. Az 1910-es edinburgh-i konferencián használták először az ökumenikus szót. Az egységtörekvést XI. Piusz pápa elítélte, mert az indifferentizmus veszélyét látta benne. A párbeszéd azonban elindult a katolikus és a protestáns egyházak között, bár egyelőre csak helyi szinten. Yves Congar Megosztott keresztények című műve prófétai hangon szólt az egység kérdéséről. XII. Piusz 1949-ben kiadott Ecclesia sancta kezdetű enciklikája szerint az ökumenikus mozgalom a Szentlélektől inspirált. A nagy áttörést az ökumené szempontjából a II. vatikáni zsinat jelentette.
 
Szent II. János Pál öt témát jelölt ki a továbbgondolkodásra: a Szentírás és a szenthagyomány kapcsolata; az Eucharisztia; az ordináció (az egyházi rend kiszolgáltatása); a tanítóhivatal kérdésköre; valamint Szűz Máriának az Egyház misztériumában betöltött szerepe. A szent pápa szerint ugyanakkor az ökumenikus törekvés katolikus részről visszafordíthatatlan.

Az előadás után elhangzó reflexiókban a hozzászólók hangsúlyozták, hogy a teológiai kutatás eredményei nem minden esetben jutnak el az egyházak közgondolkodásába. Emellett nagy szükség van az ökumenikus szellemű oktatásra is. Az is megfigyelhető, hogy a hívek vagy nem értesülnek az ökumené irányairól, vagy – olyan helyeken, ahol vegyesen élnek a különböző egyházak tagjai – a gyakorlatban előrébb járnak. Ennek az a veszélye, hogy teológiai-lelkipásztori szempontból nem tisztázott utakra is tévedhetnek. 


Milyen szerepe van Isten igéjének az evangélikus, a református és a katolikus teológiában? Csepregi András evangélikus egyetemi docens abból indult ki, hogy Luther szerint Isten igéje törvény és evangélium. Luther a „toronyélményben” különbséget tett Isten igazsága és törvénye között. A Szentírás kulcsa számára a Római levél: „az igaz hitből él” (Róm 1,17). Az evangélium nem törvény és szabály, hanem Isten ígéreteinek könyve. A bibliai könyvekhez írt előszókban kitért arra, hogy a legfontosabb könyv János evangéliuma, mert abban a prédikációk előbbre vannak a cselekedeteknél. Jakab levelét Luther nem tartotta apostoli írásnak, mert a cselekedeteknek tulajdonítja a megigazulást, ráadásul nem szól Krisztus szenvedéséről és feltámadásáról. Ezt a véleményét később nem hangoztatta. Érdekes, hogy kezdetben a Jelenések könyvét is kihagyta az apostoli iratok közül, erre azonban később visszatért, mert érveket talált benne a pápaság ellen. 

Rokay Zoltán katolikus tanszékvezető egyetemi tanár referátumában Luthernek a Wolfenbütt’ler Psalter 1513-as kiadásához fűzött előadásait Gerhard Ebeling hermeneutikájával vetette össze. A zsoltárokat nem Krisztusra kell vonatkoztatni, hanem Krisztussal kell imádkozni őket – mondta. A zsoltárok olvasásának belső érintettséget kell előidéznie. 

Vladár Gábor református egyetemi tanár Kálvin Szentírás-értelmezéséről beszélt. Isten Igéje az Újszövetségben mint verbum Christi áll előttünk, ami arra utal, hogy ez egy személyes aktus. A Szentírásnak emberek által meg nem határozott tekintélye van, teljességében, vagyis Kálvin nem emel ki a könyvek közül semmit. A Szentlélek belső, rejtett bizonyságtétele az, ami a Szentírást igazolja. Kálvin visszanyúlik a kezdetekhez, átugorva a skolasztikát, gondolkodása leginkább Szent Ágostonra alapozódik. Az úrvacsora jegyeit – a kenyeret és a bort – Isten Igéje alá rendeli. Különbséget tesz a belső és a külső Ige között. Előbbi a szívünkben, utóbbi a „szánkban” van jelen. Isten Igéjében találkozik az emberrel. A prédikációban elhangzó igét azonban nem isteníthetjük. A külsődleges igehirdetéshez szükséges a Lélek megvilágítása.

Várnai Jakab OFM, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola rektora előadásában arra mutatott rá, hogy Isten Igéje a Szentháromság belső életében kimondott ige; nem egyenlő a könyvvel, mert az Krisztus, vagyis a Logosz. Annak, hogy Isten kimondja magát kifelé, az a feltétele, hogy öröktől fogva kimondja önmagát a Szentháromságban. A katolikus teológia igeteológiája a kinyilatkoztatás teológiáját jelenti. Ugyanakkor a kinyilatkoztatás inkább lezártságot, míg Isten Igéje nyitottságot feltételez. Bár a kinyilatkoztatás beteljesedett Krisztusban, Isteni Igéje folyamatos beszéd Isten és ember között. Isten szüntelen beszél egyházával, e megközelítésben viszont az Ige nem lezárult valóság. Ez ugyanakkor nem egyirányú folyamat, mert annak élete, aki hallja, radikálisan átalakul.
 
Fotó: Merényi Zita

Baranyai Béla/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria