Ajkán járt a missziós kereszt

Hazai – 2018. május 30., szerda | 10:36

Május 17. és 24. között az ajkai Jézus Szíve-plébániatemplomban látták vendégül a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus országot járó missziós keresztjét.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A missziós keresztet Bakos Frigyes plébános fogadta. A kereszt érkezésekor Csernai Balázs mutatott be szentmisét; szentbeszédet mondott Reisz Pál OFM. Az alkalom ünnepélyességét a Szent Cecília kórus által énekelt Szent Kereszt-mise emelte.

Az esti szentmisék előtt a Jézus Szíve Társulat, a képviselő-testület, valamint a helyi rózsafüzér-társulat tagjai vezették az imádságokat. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós keresztjének Ajkán való tartózkodása idején a hittanosok több alkalommal is ellátogattak a templomba, hitoktatóik és Fuchs Tibor káplán vezetésével.

A program végén a balatonkenesei ferences nővérek, Erzsébet és Teréz tartottak elmélkedést a szerzetesi szolgálatról, az imádság fontosságáról, lehetőségeiről.

A missziós kereszt bár a földön áll, mindig az égre mutat. Jel minden ember számára, hogy bár ebben a világban élünk, de az igazi élet még előttünk áll – hangzott el az ajkai eseményen.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria