Az alapítóra, Németh Lászlóra emlékeztek a Prohászka Ottokár Gimnáziumban

Hazai – 2017. február 6., hétfő | 19:15

A budakeszi Prohászka Ottokár Gimnázium alapítójáról, Németh László esperes-plébánosról emlékeztek meg születésének századik évfordulója alkalmából az intézmény aulájában február 3-án.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az imádságos megemlékezést Filó Kristóf plébános, az iskola püspöki biztosa nyitotta meg, több mint ötszáz diák részvételével. Az ünnepségen Mózessy Gergely egyháztörténész, levéltáros tartott előadást budakeszi legendás plébánosáról. Török Csaba igazgató bejelentette: az évforduló alkalmából az alapítóról új termet is elneveznek az iskolai falai között.

„Istennek szüksége van rátok! – mondta Filó Kristóf a diákokhoz fordulva. – Keresztségünk által mindannyiunknak küldetése van, és meghívásunknak azzal teszünk eleget, hogy az iskolában úgy tanulunk, hogy fényt tudjunk vinni az emberek közé. Arra is fel kell készülnötök, hogy választ tudjatok adni a hit kérdéseire embertársaitoknak. Így formáljátok a kereszténységről alkotott véleményt, és ez nagy felelősség. Legyetek hálásak, hogy a Németh László atya által alapított iskolátok erre a feladatra is hív benneteket!”

A könyörgésekben a diákok és az iskola igazgatója megemlékezett az alapítóról, aki Isten iránti lángoló szeretetével és elkötelezettségével ma is példa a gimnázium minden tanulójának.

Szemereki Zoltán, Budakeszi volt polgármestere beszédében méltatta Németh László kitartását a gimnázium tizenkét évig tartó építése alatt, amikor egyszerűségével, ugyanakkor szigorúságával sok nehézségen segítette át az intézmény létrehozóit.

Mózessy Gergely egyháztörténész előadásában elmondta, Németh László hányszor megtapasztalta a kommunista diktatúra szorítását és kegyetlenségeit. „1947. március 5-én letartóztatták, azzal vádolva őt, hogy részt vett az úgynevezett »Magyar Közösség« összeesküvésében. A politikai rendőrség pesti székházába, a hírhedt Andrássy út 60.-ba vitték – ahol ma a Terror Háza Múzeum van –, majd a Markó utcai fogházban raboskodott. Erről keveset mesélt később, de felidézte a cella mocskosságát, bűzét, poloskagazdagságát, no meg azt, hogy paptársával, az 1946 decemberében letartóztatott Bejczy Gyulával is itt találkozott. Németh László fél évet töltött vizsgálati fogságban. A perben ugyanennyi időt mértek rá büntetésként. Ez annyit jelent, hogy valójában nem tudták az állítólagos összeesküvésbe belekeverni, de a vizsgálati fogság szenvedéséért kártérítést sem akartak adni neki. Németh László 1957-ben és 1958-ban is elszenvedett rövidebb fogságot, 1961-ben pedig házkutatást” – tette hozzá Mózessy Gergely azt is hangsúlyozva: „Egy olyan papi generáció tipikus alakja volt ő, aki más időben talán többre is vihette volna. Azt nem mondom, hogy más hozzáállással, mert ez csak elvi lehetőség. Jelleme szerint Németh László képtelen lett volna afféle alakoskodásra és kompromisszumokra, amivel a hatalom kedvét elnyerhette volna.”

A sokat szenvedett pap 1971-ben lett Budakeszi plébánosa, és harminc évig vezette az egyházközséget. Itt élte meg a rendszerváltást, és hogy megnyíltak az ezzel járó lehetőségek. Valóban minden energiáját az iskola építésére fordította, és személyes vagyonát is erre a célra használta fel. „László atya tulajdonában volt két ősnyomtatvány, vagyis ötszáz évesnél is idősebb, hatalmas értéket képviselő könyv. Még Rómából hozta őket haza 1943-ban – mondta el a levéltáros szakember. – Egyszer megmutatta ezeket nekem azzal, hogy majd a püspökségre fogja hagyni őket. Később azonban másként határozott: eladta a köteteket, és az értük kapott összeg most itt, a falakban ölel körül titeket.”

Török Csaba igazgató is visszaemlékezett arra, hogyan valósult meg Németh László álma, a nyolcosztályos gimnázium, amelyben ma több mint ötszáz gyermeket oktathatnak. Elmondta, hogy az iskola alapítójáról elnevezett teremben, amit az ünnepségen áldottak meg, bemutatják Németh László életútját.

A gimnázium minden osztálya készült egy imával, amit Németh László sírjánál szerettek volna elmondani az ünnepség keretében. A rossz időjárás miatt azonban csak a 12. osztályosok és a meghívott vendégek látogattak ki a budakeszi temetőbe, hogy elhelyezzék a megemlékezés koszorúját, és kifejezzék tiszteletüket és hálájukat az iskola alapítójának.

Forrás, fotó és videó: Székesfehérvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria