Az edelényi görögkatolikus gimnázium tanulói előadóként vettek részt a Gulág-diákkonferencián

Hazai – 2017. március 8., szerda | 10:00

Az edelényi Szent János Görögkatolikus Gimnázium és Szakgimnázium tanulói, akik a Gulág Emlékbizottság országos középiskolai tanulmányi versenyén másodikok lettek, előadóként vehettek részt a Gulág-emlékév alkalmából szervezett ifjúsági konferencián és workshopon február 24–25-én Kecskeméten.


A Gulág Emlékbizottság támogatásával megvalósult kétnapos konferencia keretében túlélők, történészek előadásait hallgathatták meg az érdeklődők. Az edelényi görögkatolikus gimnázium két tanulója, Lakatos Laura (11. osztály) és Tizedes Márk (12. osztály) előadóként vett részt a rendezvényen.


A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve alkalmából megrendezett országos tanulmányi versenyen elért eredményüknek köszönhetően hívták meg őket a konferenciára, melyen kiváló lehetőségük nyílt az újabb ismeretszerzésre, valamint versenyfeladatuk bemutatására. A versenyre benyújtott esszéjüket és bemutatójukat a Gulágról hazatért túlélő, Hartmann Klára történetéről írták.

Forrás és fotó: Miskolci Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria