Az Egyház életének forrása – Szakmai nap az Eucharisztiáról Budapesten

Hazai – 2018. május 29., kedd | 9:01

Az Eucharisztia állt a középpontjában annak a szakmai napnak, melyet május 28-án, hétfőn tartott az Országos Lelkipásztori Intézet (OLI) és a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) Általános Titkársága Budapesten.

Az eseményen a NEK missziós küldöttei, papok, katekéták és a lelkipásztori intézet munkatársai vettek részt a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) budapesti irodaházában. A jelenlévőket Gáspár István, az OLI igazgatója köszöntötte.

A 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus második előkészítő évének mottója: Az Eucharisztia az Egyház életének forrása.

„E felkészülési év – mely 2018 pünkösdjétől 2019 pünkösdjéig tart – elején új lendületet szeretnénk venni. Ebben gyakorlati és lelki szempontból is segíti közösségeinket az Eucharisztia” – hangzott el a találkozó elején.

A NEK-titkárság munkatársai megosztották a résztvevőkkel az első év tapasztalatait, tanulságait. Ezt követően arra hívták a jelenlévőket, hogy együtt és együttműködve kezdjék meg a második előkészítő évet, hiszen rendkívül lényeges, hogy a papok, szerzetesek magukénak érezzék az eucharisztikus kongresszusra való készületet, s ennek jegyében történjen megújulás az Oltáriszentséget körülvevő tiszteletben.

Fábry Kornél, a NEK főtitkára Egészséges plébánia, egészséges közösség címmel tartott előadást. Saját plébánosi tapasztalatait felhasználva mutatta be, hogyan lehet egy plébánia Krisztus-központú, barátságalapú, befogadó és szeretetteljes. Gáspár István előadásában a szentmise fontosságára mutatott rá mint a legfontosabb találkozási lehetőségre Istennel. „Az Eucharisztia jegyajándék Krisztustól az ő jegyese, az Egyház számára” – hangsúlyozta.

A délután során rövid szakmai előadások következtek. Osztie Zoltán a budapest-belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templomban zajló örökimádásról szólt; Bocsa József piarista szerzetes a váci piarista templomban négy éve nyílt Örökimádás-kápolna lelki gyümölcseit emelte ki megszólalásában; Szegedi László a szentségimádásról mint a papi élet középpontjáról beszélt. Őt követte Szeidel Péter, aki az Oltáregyesület újraindulásáról, az Eucharisztikus Élet Mozgalomról és a gyermek-szentségimádásról szólt. Wanhall István a soproni örökimádásról, majd Daru Péter az egri, illetve Hadi Péter a nagymarosi szentségimádás kialakulásáról, gyakorlatáról és gyümölcseiről beszélt. A szakmai napot a „gyakorlat” követte és zárta: a résztvevők közös szentségimádáson vettek részt.

Forrás és fotó: NEK Titkárság

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria