Az egymáshoz közeledés lépései – Beer Miklós és Fabiny Tamás beszélgetése Vecsésen

Hazai – 2017. december 12., kedd | 13:54

Ökumenéről, a közös úrvacsora lehetőségéről, a fiatalok egyháztól való eltávolodásáról és az egyház jövőjéről is beszélgetett a vecsési evangélikus templomban december 8-án Beer Miklós váci megyéspüspök és Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke.

KÉPGALÉRIA – klikk  a képre!

A beszélgetés az Egyedül hit által – Beszélgetések a reformáció 500. évfordulója kapcsán című rendezvénysorozat záróprogramja volt. „Az egyház nem magáért létezik” – Walter Kasper bíboros, a Keresztény Egység Előmozdításának Pápai Tanácsa korábbi elnöke által fogalmazott mondat jellemezte Beer Miklós és Fabiny Tamás püspök disputáját. A beszélgetőtársak elmondták, hogy a II. vatikáni zsinatot és az azt követő ötven évet sokkal inkább a közeledés, egymás testvériségének felfedezése jellemzi, mint a szembenállás.

Beer Miklós a közös imádság és az egymásért imádkozás fontosságát, erejét emelte ki. Fabiny Tamás elmondta: idén nemcsak az ötszázadik évfordulóra emlékeztünk, hanem „a folyamatos reformációra hívtuk fel a figyelmet”, melynek része az ökumenikus párbeszéd. A püspökök kitértek a 2016. október 31-én a svédországi Lundban rendezett ökumenikus istentiszteletre is, mely – ahogyan Fabiny Tamás rámutatott – meghatározta a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulóját, az emlékévet. Beer Miklós és Fabiny Tamás egyöntetűen hangsúlyozták, hogy „úton vagyunk”, és az ökumenikus párbeszéd következő állomása remélhetőleg a közös úrvacsoravétel lesz.

A beszélgetés második felében a 21. századi egyház kérdései vetődtek fel. Beer Miklós az európai kereszténység hiteltelenségével kapcsolatban megfogalmazta, hogy Európában „nincs átütő ereje a keresztény jelenlétnek”. A magyarországi kereszténység háttérbe szorulásával kapcsolatban a váci katolikus püspök elmondta: „Most már nem hivatkozhatunk a kommunista diktatúrára. Mi is inkább nyugatiak szeretnénk lenni, és nem vesszük észre, hogy a kényelem, a jólét, a pénz a hitünket gyöngítik. Ma az itteni egyházban nincs meg a vértanúk hősiessége. Ez azonban megjelenik a világban, és ez az [az üldözött keresztények tanúságtétele – a szerk.], ami reményem szerint meg fogja változtatni a fiatalok véleményét.” Fabiny Tamás egy japán teológusra hivatkozva kiemelte, hogy „a keresztnek nincsen fogantyúja”, azaz a hit vállalása nem csak a dicsőséget, és főleg nem a kényelmet jelenti. „Sokszor a luxussal váltjuk fel azt a világosságot, melyet Isten rajtunk keresztül adni akar” – mondta az evangélikus püspök. „Ha az egyház az igazi, krisztusi utat akarja járni, akkor vállalnia kell a keresztet. Ahogy a mártírok az első századokban odaadták az életüket a szent hitért, ugyanígy a 21. században is vannak sajnos mártírok. Ahogy Ferenc pápa is fogalmazott, beszélhetünk a mártírok ökumenéjéről is. Tényleg nincsen különbség aközött, hogy katolikussal, evangélikussal vagy baptistával történik az inzultus. Kérdés, hogy inkább a dicsőség teológiáját valljuk, vagy pedig tudjuk vállalni a keresztet, a lemondást, az alulmaradást. Amennyiben az egyház tud az »árnyékos oldalon« maradni, és tudja a keresztet is hordozni, akkor elképzelhető, hogy a fiatalok is jobban megbíznak majd benne.”

Beer Miklós Ferenc pápára hivatkozva úgy fogalmazott: jó volna kigyógyulni „a klerikalizmus Alzheimer-kórjából”. „Ha egyházról gondolkodunk, még ma is a papokra gondolunk, pedig mindnyájan, akik megkeresztelkedtünk, mi magunk vagyunk az egyház. Ebből az következik, hogy a papok engedjék át a feladatok egy részét.” Fabiny Tamás a mustármag példázatát felidézve az egyes hívő felelősségére hívta fel a figyelmet. „Ha egy kocsis megtér, azt először a lovai fogják észrevenni” – idézte az evangélikus püspök Luther Mártont, elmondva, hogy „ha a kegyelem csodája megtörténik, akkor azt a környezet észre fogja venni”.

Az Egyedül hit által című rendezvénysorozat záró alkalmán Heinemann Ildikó, a Vecsési Evangélikus Egyházközség lelkésze tartott áhítatot, a rendezvényen közreműködött Koczor Kinga vezetésével a gyülekezet Vecsernye kórusa.

Forrás: Galambos Ádám/Evangélikus.hu

Fotó: Mukk György, Nagy István Elek

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria