Az ifjúsági szinódus tapasztalatait osztották meg a püspökök Debrecenben

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ifjúsági Bizottságának elnöke és Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita Magyarország képviseletében vettek részt októberben a fiatalokról szóló XV. rendes püspöki szinóduson Rómában. Az „Útjaink” sorozat beszélgetését Törő András püspöki titkár vezette.

Palánki Ferenc elmondta, a szinódus elején Ferenc pápa arra kérte a jelen lévő püspököket, hogy a tanácskozás eredménye ne csak egy, a fiatalokról szóló dokumentum legyen, hanem a nekik megfogalmazott üzeneteket, tanácsokat tartalmazza.

Törő András arról is kérdezett, kik voltak azok a szinódusi résztvevők, akik nem szavaztak. Palánki Ferenc visszatekintett a három évvel ezelőtti családszinódusra, amelyen meghívott vendégekként családok is részt vettek, köztük a legfiatalabb egy csecsemő volt. Jelen tanácskozáson negyven fiatal volt jelen, ők nem szavaztak, de hozzászólhattak. Nem vettek részt a szinódus záródokumentumának elfogadásában a tanácsadók sem, viszont a nagyobb szerzetesi közösségek meghívott vezetői igen.

Kocsis Fülöp a szinódus azon sajátosságát emelte ki, amely a tanácskozást megelőző időszakra vonatkozott. A kétéves előkészületi munka során nemcsak a püspököket kérdezték meg, hanem a fiatalokat is. Egyrészt volt egy fiataloknak szóló előtalálkozó, ennek során készítettek egy dokumentumot, amely a szinódus alapdokumentumának jelentős részét alkotta; másrészt a 15–30 év közötti fiatalok a világhálón keresztül is megfogalmazhatták véleményüket. 130 ezren éltek ennek lehetőségével, legtöbben a Távol-Keletről; Magyarországon 3337 fő töltötte ki a kérdőívet, amely jó aránynak számít.

Szóba került maga a szinódus fogalma, a tanácskozás ritmusa; illetve arról kérdezte Törő András a püspököket,  mit fogalmaztak meg hivatalos hozzászólásukban.

Palánki Ferenc elmondta, október 4-én kapott szót, éppen a neve napján, amikor a tanácskozás színhelyére tartva Ferenc pápával egy liftben utazott. Életre szóló élményben volt része, a Szentatya magyarul köszöntötte őt. Szinódusi hozzászólásában hazánk egyik jelentős nehézségéről beszélt. Nagyon sok fiatal a jobb élet reményében elhagyja az országot, és külföldön nem a képzettségének megfelelő munkát végez. Talentumaikat, karizmájukat nem tudják kibontakoztatni, itthon hagyják a hitüket, mert nem találnak közösséget. Mindez hátráltatja életük kibontakoztatását. Ez nem jó az egyénnek, nem jó az országnak, mert néhány éven belül hiányozni fog az értelmiségi réteg, és nem jó az Egyháznak sem, mert az is elveszíti a fiatalokat.

Kocsis Fülöp hozzászólásában a közel-keleti keresztényüldözés miatt nehéz helyzetbe kerülő fiatalokról beszélt, beszámolóját személyes utazásainak tapasztalatai is alátámasztották. Feltette a kérdést: az onnan elvándorló – szintén a jobb élet reményében útnak induló – fiataloknak hogyan lehet a hivatásról beszélni egy teljesen vadidegen környezetben? Nem csupán az a keresztény kötelességünk, hogy a bevándorlókat befogadjuk, hanem az is, hogy tegyünk meg minden tőlünk telhetőt azért, hogy vissza tudjanak térni otthonaikba, illetve hogy ne kelljen elhagyniuk szülőföldjüket. Az ottani Egyház számára is óriási hátrány, ha elmennek a fiatalok, mint ahogy ezt mi is megtapasztaljuk. Az elvándorlás tehát mindenkinek rossz.

Törő András arról is kérdezte a főpásztorokat, milyen a világegyházban, egy-egy kontinensen az ifjúság helyzete. Kocsis Fülöp elmondta, a szinódus arra is jó alkalom volt, hogy elbeszélgethessenek egymással a különböző nemzetek képviselői. A világegyház színes. Van olyan kontinens, ahol nem küszködnek a papi hivatás hiánya, az üres templomok valósága miatt, de életük szenvedéssel teli, a háború, a gyermekkereskedelem, a nők elleni visszaélések miatt. Irakban ugyan nincs keresztényüldözés, de a keresztényeknek nincsenek jogaik, így mindennap ki vannak téve a szenvedésnek, elítélik őket, a lányaikat pedig elrabolják, muszlim házasságba kényszerítik.

Palánki Ferenc a pakisztáni bíborossal beszélgetett, aki elmondta, náluk mindenki jár templomba. Mi pedig keresztény értékekre hivatkozunk, de Krisztus nélkül. Azt hangoztatjuk, hogy a magunk módján vagyunk vallásosak – de ennek nincs értelme. Azon szenvedő emberek, akik nap mint nap ki vannak téve az üldözésnek, örömmel adják tovább az életet és a hitüket, ellentétben velünk, akik azzal a nehézséggel küzdünk, hogy nem tudjuk átadni a hitet a fiataloknak.

A záródokumentumban szereplő, az emmauszi tanítványok történetét idéző szövegről Kocsis Fülöp elmondta, a taizéi közösség vezetője, Alois testvér – aki szintén meghívott vendége volt a szinódusnak – javaslata alapján személyhez szóló üzenetként fogalmazták meg. E dokumentum a püspököknek szól, ennek alapján kell majd minden országnak, egyházmegyének kidolgoznia a maga stratégiáját. Az érsek hangsúlyozta, nem mondják meg a fiataloknak, mit tegyenek, hanem megkérdezik őket, hogyan látják életüket, és a kinyilatkoztatás fényében adnak nekik választ a kérdéseikre.

Palánki Ferenc a záródokumentumot gondolatfüzérnek nevezte, amelynek három kiemelt pontja van:

1. Az emmauszi tanítványok mint reményt vesztett fiatalok elhagyták Jeruzsálemet, majd az úton találkoztak Jézussal. Amikor Jézus beszélt hozzájuk, elkezdett lángolni a szívük. Nekünk is ezt kell tennünk, beszélgetnünk kell velük, megkérdezni, mi bántja őket. El kell érnünk, hogy megnyíljanak.

2. Megnyílt a szemük, amikor felismerték Jézust.

3. A felismerés élményét követően pedig késedelem nélkül elindultak teljesíteni hivatásukat, vagyis visszatértek a közösségükbe.

A beszámoló teljes terjedelmében ITT olvasható.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír