Az igazság közös keresésére hív a májusi nagymarosi találkozó

Hazai – 2017. április 20., csütörtök | 18:15

„Én vagyok az igazság!” mottóval rendezik meg május 20-án a tavaszi Nagymarosi Ifjúsági Találkozót. A magyar egyház legnagyobb múltra visszatekintő ifjúsági lelkinapjának házigazdája ezúttal a domonkos rend lesz, amely az elmúlt évben ünnepelte alapításának 800. évfordulóját.

A téma pedig nem is lehet más, mint ami minden domonkos testvér és nővér küldetésének középpontját jelenti: az igazság.

A reggeli imát a domonkos nővérek vezetik közösen a Boanergész zenekarral, a főelőadást pedig Deák Hedvig és Magyar Mirjam nővérek tartják. A nap mottója Jézus kijelentése: „Én vagyok az igazság!”

A találkozót immár sokadszorra egy grafikai elemekben is bővelkedő levéllel harangozzák be, mely PDF-formátumban letölthető a nagymarosi találkozó honlapjáról.

A találkozó május 20-án, szombaton 9 órakor közös reggeli imával kezdődik a plébániakertben, a domonkos nővérek és a Boanergész zenekar vezetésével. 10 órától Deák Hedvig és Magyar Mirjam nővérek tartanak előadást, majd szentségimádásra kerül sor a domonkos nővérek és atyák vezetésével és a zenekar közreműködésével. A 12 órakor kezdődő fakultációkat ebédszünet követi, amely egyúttal a személyes találkozásokra is lehetőséget nyújt.

15.30-tól énekpróbával készülnek a résztvevők a szentmisére, amelyet 16 órakor mutat be Varga Lajos váci segédpüspök. A szentmisét követően közös éneklésre kerül sor Sillye Jenő és barátai vezetésével, majd a Jászok együttes tart táncházat.

A Nagymarosi Ifjúsági Találkozó mellett 1989 ősze óta szervezett Gyerekmaros ezúttal is négy altáborban várja a 3–16 éveseket. Ezúttal egy igazi puzzle kirakására hívják a gyerekeket és kamaszokat:

A Gyerekmarosra most is, mint minden alkalommal, segítőket várnak – aki szívesen van gyerekek között, és segítene a csoportvezetésben, a Gyerekmaros honlapján jelentkezhet.

Fotó: Tibély Gergely

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria