Az ima meghallgatásra talált – Egy Észak-Koreából menekült keresztény története

Hazai – 2016. december 7., szerda | 20:30

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Szentkirályi utcai épületében december 6-án tartott előadást egy Észak-Koreából elmenekült keresztény. Saját és családja történetén keresztül mutatta be az észak-koreai diktatúrát és keresztényüldözést.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A közelmúltban létrehozott Üldözött Keresztények Megsegítéséért Felelős Helyettes Államtitkárság szervezésében Magyarországra érkező észak-koreai férfi jelenleg az Egyesült Királyságban él, ott tanul. Az előadót Szuromi Szabolcs, a PPKE rektora és Török Tamás a helyettes államtitkárság vezetője köszöntötte.

Mindketten kiemelték, rendkívül fontosnak tartják, hogy a világ megismerje, megtudja, milyen sok embert üldöznek napjainkban is szerte a világban keresztény hite miatt. Éppen ezért a helyettes államtitkárság ezzel a december 6-i előadással sorozatot indít, hogy a velük kapcsolatban lévő – az üldözött Krisztus-hívők sorsát átélő, azt jól ismerő – emberek szélesebb körben is bemutathassák a keresztények helyzetét a világban.

A híreket hallgató ember Észak-Koreával kapcsolatban tudhatja, hogy a Kim dinasztia kegyetlen módszerekkel, diktatórikusan vezeti a kommunista országot. Nemzetközi felháborodást keltenek rakéta- és atomfegyver-kísérleteik. Ennek ellenére megdöbbentő volt hallgatni az észak-koreai keresztény férfi beszámolóját, aki iskolai tanulmányai során a vallásról csupán úgy hallott, mint a „népek ópiumáról”, az „amerikaiak emberiségellenes ideológiájáról”.

Életének meghatározó élménye volt, hogy iskolásként két nyilvános kivégzést is látott. Kivezényelték őket, hogy lássák, hallják, amint egy férfival és egy nővel végeznek a fegyveresek.

Tizenhat évesen úgy döntött, elmenekül az országból. Sikerült átszöknie Kínába. Először egy misszionáriusok által fenntartott épület felé indult. Kereszttel a kezében egy férfi nyitott neki ajtót. Annyira megijedt tőle, hogy elmenekült onnan.

Kínában látott először szoknyában járó lányokat, ekkor vette észre, hogy az emberek ruházata, hajviselete különböző is lehet, s ráébredt: bár azt hitte, hazája csodálatos eredményeket ért el, félrevezették őt is. Később keresztényekkel is találkozott, akik próbálták őt meggyőzni, hogy Isten létezik, ha imádkozunk hozzá, meghallgatja kéréseinket. Nem hitt nekik.

Tovább szeretett volna utazni, mert félt a kínai hatóságoktól, melyek gyakran együttműködtek az észak-koreai szervekkel. A mongol határon próbált átjutni, ám elfogták. Félelme beigazolódott: visszatoloncolták Észak-Koreába. Börtönbe került, ahol arról faggatták, kivel tartott kapcsolatot szökése után. Keveset tudott volna mondani, de azt is letagadta. Utóbb elengedték, ám folyamatosan megfigyelték. Elhatározta, hogy ismét megszökik.

Sanghajban egy amerikai iskolába menekült, ott azonban értesítették a kínai hatóságokat, és ismét börtönbe került. Rabtársai közt volt egy dél-koreai, valamint egy amerikai is. Előbbi adott neki egy Bibliát, hogy olvasgassa. Azonban nem értette a szövegét, unalmasnak találta. Öngyilkosságot kísérelt meg, de életben maradt. Végső kétségbeesésében eszébe jutott a keresztények tanácsa: imádkozni kezdett. Istenhez könyörgött, hogy egyszer még szabad ember lehessen. Megfogadta, ha kérése teljesül, egész életében követni és hirdetni fogja Istent.

Ugyan a börtönben nem értesült róla, de az amerikai iskolánál történtek nemzetközi vihart kavartak, és jogvédő szervezetek elérték, hogy szabadon engedjék – imája tehát meghallgatásra talált. Azóta ígéretét megtartva mindenhol kiáll a keresztények mellett, beszámol a hazájában elnyomott hívők sorsáról, tragédiájáról.

Hazája keresztényeinek élete valóban kilátástalan. A kommunista diktatúra szinte minden templomot elpusztított. Néhány épület fala még áll, ám kormányhivatalokká alakították őket. Phenjanban ugyan van néhány templom, ezekben „misét” is tartanak – de csak a külföldiek megtévesztésére. A „papok” a mise után egyenruhába öltöznek, vagyis a diktatúra emberei. Az előadó édesapja már Dél-Koreában él. Fiának csak ott merte elmesélni, hogy nagyanyja is hívő ember volt.

Arra a kérdésre, hogy tartanak-e titokban miséket Észak-Koreában, a férfi igennel válaszolt, de rögtön hozzátette: még a hívek sem ismerik egymást, nem láthatják a papot, hogy ne tudják egymást vallatás során lebuktatni, esetleg feljelenteni. Halál vár arra, akiről a hatóság megtudja, szentmisén vett részt. Arról is szólt az előadó, hogy az emberek családon belül sem beszélnek a hitről, vallásról. Sokszor a szűk család sem tudja, tagjai közül ki hívő, ki nem. A Biblia birtoklása súlyos büntetést von maga után. Minden lakásban a vezető képe van a falon, sokszor mögé rejtik el a Szentírást, mert ott nem keresi a hatóság.

Az Üldözött Keresztények Megsegítéséért Felelős Helyettes Államtitkárság által szervezett előadás közelebb hozta a hallgatósághoz azokat a tragédiákat, a keresztények szenvedését, melyekről szinte naponta lehet hallani a híradásokban, ám személytelenségük miatt csupán hírek maradnak. Az észak-koreai férfi megpróbáltatásairól szóló beszámoló, a személyes találkozás jobban átérezhetővé tette az észak-koreai nép szenvedését, az ott élő háromszázezer főre becsült keresztény közösség üldöztetését. Akik hallották, talán jobban megértik, hogy az elnyomó hatalmak mennyiféle módon üldözhetik a hitet, és milyen sokan vannak a világon, akik vallásos meggyőződésük miatt veszélynek vannak kitéve.

Fotó: Merényi Zita

Bókay László/Magyar Kurír

 

Kapcsolódó fotógaléria