Az imára nevelni kell – Egyházmegyei pedagóguskonferenciát tartottak Pécsett

Hazai – 2018. november 20., kedd | 13:43

A Pécsi Egyházmegye fenntartásában működő oktatási intézmények pedagógusai számára szerveztek konferenciát november 16-án, amelynek kiemelt témája az imádság és a lelki harc volt.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Tóth László Ákos közoktatási főmunkatárs köszöntőjében arról beszélt, hogy a mindennapi pedagógusi munkában fontos a gyermekek számára példaadó helytállás. Kiemelte a nagycsalád értékét, hiszen a konferencián összegyűlt közel ötszáz pedagógus is egy nagy családként van együtt az egyházmegye közoktatási hálózatában. „Közös célért küzdünk, és időről időre újabb tagokkal bővül a mi családunk, és ez közös öröm. Ez az öröm tulajdonképpen abban gyökerezik, hogy fontos minden személy, a család, a közösség minden tagja, és fontos az is, hogy mindenki, aki közösen dolgozik egy cél érdekében, a saját feladatában jól érezze magát, helyt tudjon állni.” Tóth László Ákos felhívta a figyelmet a mindennapi imádságra, hogy a pedagógusi pályán is mindenki a lehető legjobban tudjon szolgálni.

Kajtár Edvárd, a pécsi székesegyház plébánosa „Taníts minket imádkozni” (Lk 11,1) címmel tartott gondolatébresztő előadást. „Az imát tanítani kell; az imára nevelni kell” – hangsúlyozta.

Szabó József, az egri szeminárium spirituálisa a lelki harcokról beszélt előadásában, és rámutatott a gyerekek ellen irányuló sátáni erőkre. Példái között szerepelt a kék bálna, a Charlie, a Bloody Mary és más hasonló interneten terjedő „játékok”, amelyek korántsem ártatlan szórakozások, hiszen traumákhoz, szorongáshoz vagy akár öngyilkossághoz is vezethetnek.

A konferencia egyik résztvevője, Papp Zoltánné, a pécsi Szent Mór Iskolaközpont tanára elmondta: „Remek előadókat hívtak ismét a szervezők. Mint mindig, tudunk töltekezni, illetve olyan ötleteket kaptunk, amiket a gyakorlatban, a tanításban is használni tudunk.

Ez a konferencia mindenképp megerősített a hitemben, arra bátorított, hogy még komolyabban, még hitelesebben kell megélnem a hitemet a gyerekek előtt, hogy lássák: tényleg dönteni kell jó és rossz között, és ez nem játék.”

Nagy Péter, a Pécsi Egyházmegye közoktatási munkatársa is részt vett a konferencián. Szerinte a program nagy erőssége, hogy mindenkit sikerült megszólítani: „Nagyon vegyes a társaság, akik az iskoláinkban (újonnan átvett vagy a régi katolikus intézményeinkben) a gyerekeket tanítják. Nagyon fontosnak tartom, hogy a pedagógusok megértsék a kereszténység lényegét, hogy ne a vallást lássák – ahogy Szabó József atya is fogalmazott –, hanem a lényegét értsék meg. Ez egy szellemi harc. Az evangélium teljesen emberszabású és teljesen aktuális üzenet. Erénye volt a mai napnak, hogy világos, egyértelmű, kemény beszédek hangzottak el. Érthető volt mindenki számára, azok számára is, akik távol vannak a hittől, és azok számára is, akik talán agnosztikusak vagy ateisták, de jó tanárok, jó pedagógusok, és szeretik a hivatásukat, a gyerekeket. Van hozzájuk üzenetünk, és azt éreztem mindkét előadó részéről, hogy aktuális, praktikus gyakorlati üzeneteket, és nem elvont teológiát közvetítettek. Minderre nagy szükségünk van. Nagy az éhség. A gyakorlati világ messze van azoktól a mély, igaz és nagyon bölcs teológiai tartalmaktól, melyekkel a Katolikus Egyház rendelkezik. De ezeket össze kell tudni hozni – és a mai programon éppen ez történt.”

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Loósz Róbert

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria