Az Országos Erdészeti Egyesület adománya a kárpátaljai rászorulóknak

Hazai – 2018. március 12., hétfő | 15:44

Kárpátaljai nehéz helyzetben élő testvéreinknek ajánlotta fel az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) a január 27-én tartott báljukon összegyűlt adományokat, melyeket a Ferences Alapítványon keresztül juttatnak el a rászorulóknak.

Január 27-én tartotta hagyományos éves bálját Siófokon az Országos Erdészeti Egyesület. A szervezet az est folyamán összegyűlt adományokat – összesen egymillió forintot – a kárpátaljai magyarok megsegítésére ajánlotta fel.

Zambó Péter, az OEE elnöke és Szentpéteri Sándor, az egyesület ügyvezető igazgatója február végén a budapesti ferences tartományfőnökségen adta át adományukat Magyar Gergelynek, a kárpátaljai Nagyszőlős plébánosának. Jelen volt Vucskán Zoltán, a rendtartomány forrásszervezésének vezetője, aki a tartomány nevében kifejezte háláját. Elmondta: „A ferences testvérek több mint huszonöt éve szolgálnak Kárpátalján. Nagy a szegénység, és sok a rászoruló, akik nagy reménységgel fordulnak anyaországuk felé. Bíznak benne, hogy nincsenek egyedül. És valóban: Magyarországról sokféle módon érkezik számukra segítség.”

Megköszönve a felajánlást Magyar Gergely úgy fogalmazott: „Biztos vagyok benne, hogy sok gyümölcsöt fog hozni ez az együttműködés. Kárpátalján kevésbé látványosak a változások, hiszen először a mindennapi élet szükségleteit kell a lehető legtöbb ember számára biztosítani. Előfordul, hogy az embereknek választaniuk kell, hogy élelmet vesznek, vagy gyógyszert. Éppen ezért nagyon hálásak vagyunk az Önök támogatásáért, és bízom benne, hogy egyszer majd viszonozhatjuk.”

Zambó Péter, az OEE elnöke az egyesület jelmondatára hivatkozva („Szakértelem, erkölcs, összetartozás”) így fogalmazott: „Az összetartozás szó alatt mindig az erdészek összetartozására gondolunk, de azt hiszem, ebben az esetben kibővíthetjük e szónak a jelentését a Kárpát-medencei magyarság egységére. Szerény felajánlásunkra tekintsenek úgy, hogy azt mind jó szívvel adományoztuk, és kérjük a testvéreket, hogy imáikban gondoljanak az egyesületünk tagjaira, akik a magyar erdők megszépítésén dolgoznak.”

A szervezet adományát a Ferences Alapítvány továbbítja a Kárpátalján dolgozó ferences testvéreknek, hogy belátásuk szerint fordítsák azt a rászorulók javára. Az alapítvány háláját fejezi ki az Országos Erdészeti Egyesület tagjainak, akik felajánlásaikkal hozzájárultak nehéz helyzetben élő embertársaink életkörülményeinek javításához.

A kárpátaljai ferences misszió támogatásáról itt tájékozódhatnak.

Forrás: Varga Mónika/Ferences Sajtóközpont, Ferences Alapítvány

Fotó: Ferences Alapítvány

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria