Befejeződött a Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Ház felújítása

Hazai – 2019. február 6., szerda | 9:51

Sajtótájékoztató keretében áldották meg február 1-én a felújított máriabesnyői Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Házat és Konferenciaközpontot. A korszerűsítés a Váci Egyházmegye és a magyar kormány támogatásával valósult meg.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

A résztvevőket Stella Leontin címzetes prépost, a máriabesnyői kegyhely igazgatója köszöntötte, majd megáldotta az épületet. A felújítás kapcsán Nagyné Pádár Éva, az intézmény gazdasági igazgatója elmondta, hogy a házban van egy kihelyezett láda, melybe az odalátogatók bedobhatják írásos észrevételeiket. Erre a ládára a következő van felírva: „A dicséret jólesik, a kritika segít.” Így segítették a ház dolgozóit is a lelkigyakorlatokon részt vett vendégek hozzászólásai, mert nemcsak dicséretük, hanem építő jellegű kritikáik is jól estek, mert ezekkel felhívták a figyelmet a ház szükséges korszerűsítésére. 

A korszerűsítést a Triangulár Kft. végezte, a sikeres műszaki átadás-átvételre 2018. december 20-án került sor. A kivitelező nevében Bodnár Attila ügyvezető adott tájékoztatást az elvégzett munkafolyamatokról, és megköszönte a felújításban dolgozók munkáját.

A máriabesnyői kegytemplom mellett 1933-ban épült fel a Salvator-nővérek zárdája. Ebben az épületben működik a Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Ház és Konferenciaközpont. A házban családsegítő, oktató-nevelő, képességfejlesztő, ismeretterjesztő, ifjúságsegítő, valamint lelki segítségnyújtással kapcsolatos tevékenységeket végeznek, és e témakörökben szerveznek programokat minden korosztály számára.

Az épület gépészeti részei már nem feleltek meg a kor követelményeinek, így a projekt keretében a fűtési rendszert és a villamoshálózatot korszerűsítették. A homlokzat felújításával együtt kicserélték a nyílászárókat is, de megújult a főzőkonyha és a fürdőhelyiségek is. A belső és külső felújításoknak köszönhetően a lelkigyakorlatos ház méltó környezetben tudja fogadni az élethelyzetükben elakadtakat és tanulni vágyókat.

Forrás: Matersalvatoris.hu/Váci Egyházmegye

Fotó: Dobos Gábor

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria