Bemutatkoznak a Váci Egyházmegye új állandó diakónusai

Bakos Péter

Bakos Péter vagyok 45 éves feleségemmel 23 éve élünk boldog szentségi házasságban, amit Isten egy lánnyal és három fiúval áldott meg. Lányom és feleségem hitoktatók a fiúk még gimnáziumba és általános iskolába járnak, én pedig az Esztergomi Hittudományi főiskola hallgatója vagyok.

Beer Miklós püspök 2013-ban lektorrá, majd rá egy évre akolitussá avatott. Akolitusi szolgálatomat Sülysápon Szegedi László atya szárnyai alatt töltöttem. Munkahelyemen nagyon sok lehetőségem van hitem megélésére, mert körülöttem rendkívül sűrűn cserélődnek a munkások, akik sokszor a legkülönbözőbb és legszélsőségesebb élethelyzetekből jönnek dolgozni, sokszor már eleve fáradtan az éjszakai műszakba.

Hogy miért éppen diakónus? Meghívásra! Az Isten hívott és én elfogadtam, választ adtam a hívására. Nehéz volt, mert a család és a munka mellett tanulni igen komoly feladat, de azért erőt merítettem a krisztusi szeretetből, amelyet a családomtól és a közösségtől kaptam. Ez sokszor csak egy biztató szó volt, vagy egy tényleges segítség, de nagyon sokat jelentett, és megerősített abban, hogy az Istennek adott válaszom helyes volt.

A szentelési igének választott János evangéliumából való rész is ennek a meghívásnak való megfelelésnek volt a mozgatója: ”Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket. Arra rendeltelek benneteket, hogy elmenjetek, gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon.”

Szeretném, ha a szolgálatom során én magam és a közösség, amelyet szolgálok gyümölcsöket teremjen és a gyümölcsök értéke, a bennünket látó és az utánunk jövő nemzedékeknek példát adjon és vonzóvá váljon.

***

Ferencz Zoltán

1969. március 17-én születtem Tiszafüreden. Gyermekkoromat Miskolcon töltöttem. Itt jártam általános iskolába és itt érettségiztem a Földes Ferenc Gimnáziumban 1987-ben.

A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen 1993-ban szereztem közgazdász-politológus diplomát. Ezután egy évig tanársegédként dolgoztam az egyetemen, majd az MTA Társadalmi Konfliktusok Kutatóközpontjába kerültem, segédmunkatársként. Mind a mai napig ezen intézmény jogutódjánál dolgozok, most már tudományos munkatársként. 2012-ben szereztem PhD fokozatot szociológiából. 2013 óta tanítok a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán társadalomtudományi tárgyakat.

Feleségemmel 1994 áprilisában kötöttünk házasságot. Három gyermekünk született; a legnagyobb révén újdonsült nagyszülők is vagyunk. 2002-ben költöztünk Veresegyházra. Feleségem jelenleg a Veresegyházi Római Katolikus Egyházközség fenntartásában működő Szent Pio Idősek Klubjában dolgozik, mint szociális mentálhigiénés munkatárs. Az egyházközségben a Szent Rita Közösség megalakítója és vezetője.

Az ő felnőttkori megtérése kapcsán fordultunk újra az egyház felé és Veresegyházon már tudatosan kerestük a kapcsolatot az itt működő közösségekkel. Én a szentségfelvételre készülő felnőttek felkészítését végző katekumen csoport befogadó csoportjának tagjaként kezdtem szolgálni 2006-tól. Mind a mai napig tagja vagyok ennek a csoportnak. Plébánosom javaslatára elkezdtem az akolitus képzést. 2008-ban avattak akolitussá. Azóta rendszeresen szolgálok a szentmiséken az oltár körül, alkalmanként igeliturgiákat is tartottam. A szentelési igém annak a vívódásnak is az eredménye, ami mindig is bennem volt, hogy vajon alkalmas vagyok-e én erre a szent szolgálatra. A választ, a biztatást egy reggeli dicséret rövid olvasmányában találtam meg: „Mint Isten sokszínű kegyelmének jó sáfárai, legyetek egymás szolgálatára, ki-ki azzal az adománnyal, amit kapott!” (1Pét4,10)

***

Katona Pál

A Galga mentén, Bagon születtem 1967-ben, jelenleg is itt élek a családommal. Késői hivatásként találtunk egymásra feleségemmel, Ildikóval, és az Úr megajándékozta házasságunkat négy szép gyermekkel: Veronikával, Sárával, Jánossal és Jakabbal.

A Soproni Erdészeti és Faipari Egyetemen végeztem 1988-ban így eredeti szakmám faipari üzemmérnök. Néhány évig a szakmában dolgoztam, a fát és a bútorokat a mai napig szeretem, de egy idő után rájöttem, hogy a versenyszférában nem érzem jól magam. Akkoriban a lelki fejlődésemre nagy hatással voltak a Ferences Ifjúsági Zarándoklatok, majd később a Cursillo. Ezeknek köszönhetően felmondtam és elindultam egy negyvennapos gyalogos zarándoklaton Csíksomlyóra, ami közben olyan sok lelki élmény ért, hogy teljesen megváltozott az életem. Ezt követően a Mária Út közösségével munkálkodtunk a zarándokút kiépítésén, miközben életre szóló barátságok alakultak ki.

Gyerekkorom óta éreztem, hogy majd feladatra hív az Isten, de nem tudtam, mi lesz az. Nagymamám nagyon biztatott, hogy legyek pap, de én csak házasságban tudtam elképzelni az életemet. Végül megértettem, hogy a diakonátus szolgálatát szánta nekem a Teremtő. 

Jelmondatom: „Boldog ember, akinek te vagy erőssége, és zarándokútra indítja szíve.” (Zsolt 84,6)

***

Szakali Tibor

Lajosmizsén születtem 1973-ban.Gyermekkoromat Táborfalván töltöttem, itt végeztem az általános iskolát is. Szüleim vallásos nevelésben részesítettek, családomban megkaptam a kereszténység „kezdőcsomagját”. Ebből a koromból szeretettel emlékezem sekrestyésünkre, aki nagy gonddal terelgette a ministránsokat. Szerettem segíteni neki a kis falusi kápolnában.

Középiskolás éveimet a kecskeméti Piarista Gimnáziumban töltöttem. Itt egy másfajta, felelősséget és átgondolást igénylő kereszténységet ismertem meg. Ezek az évek nem csak a társadalmi felnőtté válást jelentették, hanem megszilárdult az Egyház melletti elköteleződésem is. Bár érettségi után még mindig sok ismeretbeli hiányosságom volt, de az „irányt” már megtaláltam. Tudtam, hogy az életemet Isten oldalán szeretném élni.

Néhány tanulmányi kitérő után 1996-ban jelentkeztem a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola szociális munkás szakára. Itt már az elején éreztem, hogy megérkeztem, ezt szeretném tanulni. A szegények (nem csak anyagi értelemben) segítése, a kitaszítottak útjának egyengetése egyre fontosabbá vált számomra.

A főiskola elvégzése után a gyermekvédelem különböző területein dolgoztam. Az elmúlt tizennégy évet a Pesterzsébeti Család- és Gyermekjóléti Központban töltöttem és terveim szerint még maradok is itt. Munkám során általában nem vallásos, sőt Istent nem ismerő emberekkel találkozom. Igyekszem nekik megmutatni, hogy létezik egy más világ, mint amiben ők eddig éltek.

Feleségemmel, Andreával húsz éve vagyunk házasok, Táborfalván élünk, három gyermeket nevelünk. Istennek hála, a gyermekeinknek sem kérdés, hogy keresztény értékrend szerint élünk. Kicsi koruktól kezdve igyekeztünk tudatosítani bennük, hogy amiből kimaradnak, ahelyett bőségesen kapnak jutalmat a keresztény életben. Mindannyian tudjuk, hogy nem könnyű, de igyekszünk a Varga László püspök által rendszeresen emlegetett „szellemi harcot” nap, mint nap megvívni.

A szolgálat felé plébánosom, Balogh László terelgetett, így 2010 óta akolitusként veszek részt az egyházközség életében. Amikor Beer Miklós püspök meghirdette a diakónusképző indítását, örömmel jelentkeztem.

Hálát adok Istennek, hogy eljutottam a szentelésig, Ő segített át az elmúlt évek megpróbáltatásain. Diakónusi szolgálatomban is szeretném az elesetteket, a társadalomból kiszorulókat szolgálni.

Az én jelmondatom: „Tudjuk, hogy az Istent szeretőknek minden javukra válik.” (Róm 8,28a)

Forrás és fotó: Váci Egyházmegye

Magyar Kurír