Búcsú és keresztmegáldás Mátészalka második görögkatolikus templomában

Hazai – 2017. november 11., szombat | 15:00

Mátészalka második görögkatolikus templomának építése november 5-én, az útszéli kereszt elkészültével lett teljes. A templombúcsún és keresztmegáldáson Szocska A. Ábel nyíregyházi apostoli kormányzó is jelen volt.

KÉPGALÉRIA –  klikk a képre!

A Mátészalkai Görögkatolikus Egyházközségnek 2006-ban elkészült a második temploma is, melynek megépítését a vasút által megosztott város nyugati oldalán élő görögkatolikus hívek jelentős létszáma tette szükségessé.

A mátészalkai születésű Lengyel István építész terveiben a görögkatolikus templomot az orosz középkori templomok, Novgorod, Szuzdal, Pskov festői szabálytalanságú évszázados falai ihlették. Ez a tervezett esetlegesség olvasható le az additív tömegképzésről: itt egy kilépő szentélyfal, ott egy felugró fal a be­járatnál, egy áthidalóval metszett körablak a szentélyrekesztő falon. Festőiségben így aztán nincs hiány – ahogy az epiteszforum.hu portálon írta Csanády Pál 2008-ban.

A templomot a máriapócsi Könnyező Szűz tiszteletére szentelte fel Keresztes Szilárd akkori hajdúdorogi megyéspüspök. Az idei búcsú egyben a templomépítés befejezésének ünneplése is volt. A templom tervezőmérnöke az íves falakat ugyanis egy kereszttel szerette volna lezárni. Egy adakozó család jóvoltából a kereszt most elkészült, és Szocska A. Ábel apostoli kormányzó a búcsúi ünnepen megáldotta és megszentelte.

Forrás és fotó: Mátészalkai Görögkatolikus Egyházközség Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria