Búcsút ünnepeltek Kalocsán Szent István-nap előestéjén

Hazai – 2018. augusztus 20., hétfő | 16:47

Augusztus 19-én, vasárnap tartották a kalocsai Szent István király-templom búcsúját. Az ünnep az egyházmegye papnövendékei által vezetett énekes vesperással vette kezdetét. A szentmisét Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek mutatta be.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az ünnep kezdetén a házigazda, Mészáros István kanonok-prépost köszöntötte a főpásztort és az ünneplőket. A szentmisén megjelent többek között Bozó Tibor dandártábornok, az MH Altiszti Akadémia parancsnoka, Dávid Károly dandártábornok Bács-Kiskun megye rendőrfőkapitánya, Tanács Eszer Tímea bv. ezredes a Kalocsai Fegyház és Börtön parancsnoka, András István bajai rendőrkapitány, Bálint József Kalocsa város polgármestere, Kálóczi Norbert a kalocsai járásbíróság elnöke, Kákonyi Gábor főkáptalani ügyész, a kalocsai paprikalovagrend tagjai, a város papjai, valamint a környék hívei.

Az ünnepi szentmise fényét emelte, hogy sokan a méltán híres kalocsai viseletbe öltözve álltak sorfalat az oltár mellett. A Szent István király ereklye jelenlétében bemutatott liturgia végén minden résztvevőt szerény agapéval látott vendégül a templom közössége.

Forrás és fotó: Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria