Célba ért a magyar hívek adománya az iraki Erbílben

Hazai – 2018. március 14., szerda | 15:27

Március elején avatták fel az észak-iraki Erbílben azt az iskolát, amely a magyar katolikus hívek adományából és az azt kiegészítő magyar állami támogatásból épült fel.

A szíriai és iraki harcokban érintettek javára a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) által meghirdetett 2016-os országos gyűjtésen összesen nyolcvanötmillió forint gyűlt össze.

Amint arról korábban beszámoltunk, az észak-iraki kurd régió székhelyén felépült iskolát Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere avatta fel március 5-én a kurd autonóm kormány oktatási és megbízott vallásügyi miniszterével, Pistivan Szádikkal, valamint a Káld Katolikus Egyház erbíli püspökével, Basár Matti Vardával együtt. A Szűz Máriáról elnevezett iskola több száz gyermeknek ad lehetőséget a tanulásra. Közöttük vannak eredetileg ott élő és máshonnan elmenekült gyerekek is.

Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke 2016. május 23-án sajtótájékoztatón elmondta, hogy szükségét érezték, hogy a közel-keleti konfliktusban érintettek számára külön gyűjtést tartsanak. A szíriai és iraki harcokban érintetteknek hirdetett január 24-i országos gyűjtésen összesen nyolcvanötmillió forintot adományoztak a hívek.

Balog Zoltán ugyanezen a sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az MKPK által összegyűjtött nyolcvanötmillió forintos adományt a magyar kormány százhúszmillió forinttal egészíti ki. Ekkor hangzott el az is, hogy a menekült gyermekek iskoláztatását fogják ebből az összegből támogatni.

Az MKPK már korábban, 2015 őszén harmincezer eurót juttatott a közel-keleti rászorulók megsegítésére. Az iskolaépítés mellett egy település újjáépítésére is gyűjtött 2017-ben a püspöki konferencia: erre a célra létrehoztak külön egy bankszámlát. Ezen megközelítőleg 90 millió forint gyűlt össze. Ezt az összeget a konferencia további közel 37 millió forinttal kiegészítette és ötszázezer dollárt utalt át egy 80 százalékban lerombolt iraki település újjáépítésének támogatására.

Emellett a cseh, horvát, lengyel, szlovák és magyar püspöki konferenciák közösen összesen négyszázötvenezer euró értékben támogatták a menekültválságból oroszlánrészt vállaló Libanoni Karitász áldozatkész munkáját. Mindezt a konferenciák képviselői tavaly december 4-én, az MKPK székházában tartott sajtótájékoztatón  jelentették be.

Fotó: Kurddaily.com; Hungary Helps; Lambert Attila

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria