Családpasztorációs papok találkoznak Leányfalun

Hazai – 2015. szeptember 14., hétfő | 18:31

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családbizottsága őszi családpasztorációs papi találkozót tart október 5. és 7. között a leányfalui Szent Gellért Lelkigyakorlatos Házban – tájékoztatta szerkesztőségünket a testület.

Ebben az esztendőben a résztvevők a házasságot és a családot közelítik meg antropológiai szempontból, illetve a házasság szentsége és a többi szentség közötti kapcsolatot vizsgálják meg. A központi témák megbeszélése mellett a Bíró László családpasztorációért felelős püspök vezette magyar küldöttség tagjai beszámolnak majd a Családok VIII. Világtalálkozójáról, amelyen szeptember 22–27. között vesznek az egyesült államokbeli Philadelphiában.

A családpasztorációs papi találkozón előadást tart Lenkovics Barnabás, az Alkotmánybíróság elnöke, Kellermayer Miklós sejtkutató emeritus professzor, Lukács László piarista szerzetes, Jean-Yves Brachet, Magyarországon élő francia domonkos szerzetes és Szeidel Péter, a budapesti Örökimádás-templom igazgatója.

Tanúságtételt tesz két házaspár: Nagy Márton és Portik-Bakai Melinda, illetve Csanády Mihály és Márta.

A találkozóra szeptember 25-éig lehet jelentkezni a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családbizottságánál.

Postai úton: 1071 Budapest, Városligeti fasor 45.

Telefon: (+36 1) 266 1962 vagy (+36 1) 342 6959/112-es mellék

Fax: (+36 1) 266 1962; vagy (+36 1) 342 6957

E-mail: katcsal@katolikus.hu

Jelentkezni a Magyar Katolikus Családegyesület honlapján keresztül is lehet, vagy a szintén innen letölthető jelentkezési lap kitöltésével és visszaküldésével.

Fotó: Thaler Tamás

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria