Cserkészekkel „túrázott” Szent Márton ereklyéje Kemenesalján

Hazai – 2015. október 30., péntek | 13:30

Október 24-én a Szent Márton-év előkészülete jegyében hirdette meg a szombathelyi 350. Számú Szent Márton Cserkészcsapat a „Szent Márton 14” elnevezésű túrát, melynek keretében a szent ereklyéje eljutott a celldömölki Nagyboldogasszony-plébánia filiáiba is.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A 14 kilométeres kirándulás a kegytemplomban kiállított ereklye előtti imádsággal és Böjti Balázs káplán köszöntőjével vette kezdetét szombaton reggel Celldömölkön.

A következő állomáson, Kemenesszentmárton templomában litániát imádkoztak a hívők, majd megemlékeztek az 1956-os forradalomról.

Vönöckön ökumenikus igeliturgiát tartottak Szent Márton ereklyéje előtt az evangélikus templomban. Kovácsné Tóth Márta lelkész asszony igehirdetésében Szent Márton életútját állította középpontba, Böjti Balázs pedig Sulpicius Severustól felolvasott életrajzi történeteken keresztül mutatta be a mai kor embere számára is fontos üzenetet hordozó szentet. Az igeliturgia után az óvodások és iskolások ünnepi műsora következett. Ezt követően megáldották a vönöcki katolikus temetőben ifj. Török Ferenc hősi halált halt repülő hadnagy felújított síremlékét.

A túra következő állomásán, Kemenesmihályfán késő délután útszéli keresztet adtak át és áldottak meg. Ezután a szép számban összegyűlt hívők az evangélikus templomban fogadták Szent Márton ereklyéjét. Az ökumenikus igeliturgiát vetítéses előadás követte a második világháború kemenesaljai eseményeiről.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria