Csikóskalapot kapott híveitől az egyeki plébános

Hazai – 2017. május 10., szerda | 16:12

Jó Pásztor vasárnapján, a papi és szerzetesi hivatások napján, május 7-én a Hortobágy szélén fekvő egyeki Szent József-plébánia hívei plébánosukat nemcsak imádságaikba foglalják, de évről évre a tájra jellemző pásztorviselet egy-egy darabjával is megajándékozzák.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Papp László plébános a korábbi években már kapott pásztorbotot, kolompot, csikós gúnyát, pásztormellényt. Idén egy kihalófélben lévő szakma egyik utolsó képviselője, a 2016-ban elhunyt Mihalkó Gyula, az utolsó igazi kalaposmester által készített hortobágyi csikóskalappal lepték meg egyházközségének tagjai.

A természetes alapanyagból – birkagyapjúból – való pásztorkalapok készítése az egyik legrégebbi kézműves foglalkozásnak számít Balmazújvárosban. A kalapkészítés hagyománya a Mihalkó családban az 1800-as évekre nyúlik vissza. A hortobágyi pásztorok hagyományos kalapjait – a naptól, hidegtől és esőtől védő fejfedőt – ma már egyedül a Mihalkó család készíti az országban.

A Hungarikum Bizottság 2016. június 17-én Kisvárdán megtartott ülésén „Az egész Magyarországon egyedülállóan a Mihalkó család által készített hortobágyi pásztorkalap mint Magyarország emblematikus tájegységének védendő nemzeti kultúrkincse” bekerült a Magyar Értéktárba mint kiemelkedő nemzeti érték.

Mihalkó Gyula kalapkészítő népi iparművész édesapjától és nagybátyjától, Mihalkó Zoltántól tanulta a mesterség fortélyait; az apja, de már a nagyapja is ezzel foglalkozott. Fejfedőket készített a környék lakói számára: hortobágyi, kiskunsági pásztorkalapokat, továbbá süvegeket, paraszt- és polgári kalapokat, néptáncos és szuvenír minikalapokat. A népi iparművész címet 1999-ben, a Népművészet Mestere címet pedig 2003-ban kapta meg.

Jó Pásztor vasárnapján a jubileumára készülő egyeki plébániára az egri szeminárium két kispapja, Szidor János harmadéves és Mihajla Attila elsőéves növendékek látogattak el, hogy bepillantást nyerjenek a vidéki egyházközség életébe és tanúságot tegyenek hivatásukról. Az egyházközség világi elnöke és a rózsafüzér-társulatok vezetői is köszöntötték és további imádságos támogatásukról biztosították őket, kívánva számukra kitartást és bátorságot azon az úton, amelyre Krisztus, a Jó Pásztor elhívta őket.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria