Csillagfény Tanoda nyílt Somlóvásárhelyen

Hazai – 2016. november 17., csütörtök | 10:52

A somlóvásárhelyi plébánia és a somlóvásárhelyi Széchenyi István Általános Iskola 30 millió forint támogatást nyert „Mindenki jó valamiben!” című közös projektjükkel a „Széchenyi 2020” elnevezésű program keretében a tanodaprogramok támogatására kiírt pályázaton.

KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

Az elnyert támogatásnak köszönhetően két éven keresztül harminc hátrányos helyzetű gyerek felzárkóztatása és tehetséggondozása valósulhat meg Csillagfény Tanoda néven a Veszprém megyei Somlóvásárhely plébániáján.

Kocsis Tamás plébános elmondta: a tanodával az a céljuk, hogy a gyerekek hátrányos helyzetük ellenére támogatást kapjanak képességeik kibontakoztatásához, elő kívánják segíteni a középiskolában, illetve majdan az életben és a munkaerőpiacon való helytállásukat.

Martonné Vathy Hedvig, az iskola igazgatónője hozzá tette, a tanodai foglalkozások keretében a gyerekek tanulnak többek között kertészkedni, főzni, valamint kirándulásokat és színházlátogatást szerveznek számukra.

A Csillagfény Tanoda megnyitó ünnepségét november 13-án tartották a somlóvásárhelyi plébániatemplomban. Az ünnepi szentmisét Márfi Gyula érsek celebrálta, majd a tanodás gyerekek mutattak be egy rövid színdarabot a szeretetről és a tanulás fontosságáról.

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria