Csodálatos gyógyulásáért állíttatott emlékhelyet Szűz Máriának egy hevesi asszony

Hazai – 2017. szeptember 8., péntek | 14:01

Súlyos betegségből épült fel az a heves-alatkai asszony, aki hálából az égiek oltalmáért szobrot állíttatott a Boldogasszonynak.


Amikor hat évvel ezelőtt megtudta, hogy áttétes nyirokrákban szenved, nagyon sokszor imádkozott, kérte a Szűzanya segítségét, és megfogadta, hogy gyógyulása után emlékhelyet építtet a tiszteletére.

B. Istvánné két okból szerette volna, hogy elkészüljön a kegyeleti hely. Elsőként azért, mert hat év után még most is a családja, szerettei körében lehet. A másik indíttatása az volt, hogy – 1038. augusztus 15-én – Szent István volt az első király, aki országát Mária oltalmába ajánlotta. „Mivel azóta is itt vagyunk, biztosan védelmezett bennünket, és kérem a Jóistent, valamint Máriát, hogy ezután is tartsanak kegyelmükben.”

„Megfogadtam, hogy ezzel – az unokatestvérem által készített – szoborral adok hálát a felépülésemért. Ha ezt nem tettem volna meg, akkor semmibe venném azt a sok segítséget, amit a gyógyulásomhoz kaptam az égből és a földön is, hiszen nagyon sokan imádkoztak értem” – osztotta meg történetét az asszony.

„Az Egyházban sokszor megtörtént, hogy magánkinyilatkoztatásokat kaptak bizonyos személyek vagy közösségek. Ez a Heves-Alatkán élő család is egy ilyen magánkinyilatkoztatás fényében határozta el, hogy a Szűzanya tiszteletére emlékhelyet állít. A Miasszonyunkat és az Úr Jézust ábrázoló alkotás nagyon szép kivitelű munka, mely az út mentén, egy mindenki által elérhető és megközelíthető helyen található. A szobor alatti felirat is nagyon odaillő: »Ki itt elmégy, mindig mondd, üdvöz légy!« A vallásos emberek szívéből, ha meglátnak egy ilyen építményt, biztosan kibuggyan egy Üdvözlégy imádság, esetleg belekezdenek egy rózsafüzérbe, vagy csak egy fohászt mondanak, és ilyenkor nyitva van az ég. Az emlékhelyek nagy értéke, hogy jelzik: nyitva van az ég, ahol az isteni kegyelem, az emberi kérések, fohászok, hálaadások igenis összetalálkoznak, és az egységben építik nemcsak szép hazánkat, hanem Isten országát is” – mondta Lengyel Gyula plébános a szobor megáldása alkalmából.

Azoknak, akik hosszabb időt szeretnének a szobornál elmélkedéssel, imádkozással tölteni, hamarosan erre is lehetőségük lesz, hiszen Lányi József, a körzet képviselője saját képviselői keretének egy részét az emlékhely mellett elhelyezendő pad megvalósítására ajánlotta fel.

Forrás és fotó: Hevesi Hírportál/Egri Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria