Egy házaspár tapasztalata a Mária Útról

Hazai – 2018. augusztus 3., péntek | 10:00

Besenczi Zsolt és Erika július 16-án lépett rá a Mária Útra Budapesten, hogy tizenhat nap alatt gyalogosan zarándokoljon el Mariazellbe. Szállásokat nem foglaltak előre, mindennap a Gondviselőre bízták magukat.

„Az életünkben nagyon sokszor küzdünk az idővel, szorít minket az idő. Van óránk, de nincs időnk. A zarándoklat során rájövünk arra, hogy van ennél fontosabb dolog: az irány, amerre haladunk. A cél, hogy haladjunk Isten országa felé” – fogalmazta meg Zsolt a Mária Rádió celldömölki önkéntesének válaszolva egy interjúban.

„Ha tudjuk, hová tartunk, akkor a völgyek felkészítenek bennünket a következő lépésekre. A zarándoklat vagy hitet mélyít vagy hitet éleszt. Az én hitemet is mélyíti ez az út”– tette hozzá Erika, majd az út végén elmondta: „A legnagyobb élmény egy forró, nehéz nap után a megkonduló harang hangja volt, amely szentmisére hívott minket. Onnan kifelé jövet pedig egy néni meghívott bennünket magához, és vendégül látott éjszakára. Ez egy valódi csoda volt.”

Forrás és fotó: Mária Út Egyesület

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria