Egyházmegyei ministránstalálkozót tartottak Nyíregyházán

Hazai – 2018. április 8., vasárnap | 17:04

Ünnepi püspöki szentmisével kezdődött az egyházmegyei ministránstalálkozó április 7-én, húsvét fényében Nyíregyházán, a Szent Imre Gimnázium épületében.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Kálmán József plébános, ministráns- és hivatásreferens már második éve szervez találkozót a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye templomaiban oltár körüli szolgálatot végző fiatalok számára. A rendezvényen idén közel százötvenen vettek részt és az egyházmegye kispapjai is aktívan jelen voltak.

A szentmisén Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök homíliája bevezető gondolataiként azt hangsúlyozta, a keresztények nem futamodnak meg a küldetésüktől, hanem megtalálják hivatásukat és hűségesen megállják a helyüket a világban. A főpásztor példaként említette a papnövendékeket, akik Isten terveként életüket adják mások szolgálatára. Mindenkinek van hivatása az élet különböző területein, ahol tanúságot tehet keresztény hitéről.

Majd az egyszerű írástudatlan tanítványokra irányította a figyelmet a püspök, ők azok, akiket maga Jézus hívott meg. Annak ellenére, hogy sem Mária Magdolnának, sem az emmauszi tanítványoknak nem akarták elhinni Jézus feltámadását, Jézus rájuk bízta az evangélium hirdetését. Rajtuk keresztül akarta hirdetni a megváltás örömhírét, mert Ő nem lecseréli a gyengéket, hanem megerősíti őket, és nem az alkalmasokat választja, hanem a meghívottakat, választottakat teszi alkalmassá.

A ministránsoknak is Krisztus katonáinak kell lenniük az oltár mellett, szolgálniuk kell a szentmisén, amikor megjelenik a feltámadt Krisztus — hangsúlyozta a főpásztor. – A pap után a ministráns van a legközelebb Jézushoz, aki megbízza őt, hogy hirdesse az evangéliumot az iskolában, családjában.

A szentmise végén Palánki Ferenc megáldotta azokat a Benedek-kereszteket, amelyeket a résztvevők mint Krisztus katonái ajándékként hazavihettek.

A szentmise után a ministránsok a kispapok vezette kiscsoportos beszélgetéseken, Ki mit tud elméleti, majd kreatív játékon vettek részt, ezt követte Füleczki István egri egyetemi lelkész és ifjúsági zenekara koncertje, tanúságtétele.

A délutáni Kérdezz-felelek program során ezúttal Bosák Nándor nyugalmazott debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, valamint Németh István, az egyházmegye diakónusa válaszolt a fiatalok kérdéseire. A találkozót a Gyetkó László plébános által összeállított, jól bevált Legyen ön is milliomos! kvízjátékkal zárták.

Kálmán József ministránsreferens már öt éve végzi ezt a szolgálatot, amely számára nagy megtiszteltetés. Bízik abban, hogy a hagyományteremtő szándékkal rendezett találkozón egyre több ministráns fog részt venni évről évre. Abbéli örömét is kifejezte, hogy tapasztalata szerint a ministránsok száma nem csökken olyan mértékben, mint az egyházközség híveinek száma. A Szentlélek mindig küld munkatársakat, hiszen a papi hivatást választók nagy százalékban a ministránsok közül kerülnek ki. Éppen ezért Kálmán József nagyon fontosnak tartja a plébánosok részéről a velük való törődést, a közvetlen kapcsolat kialakítását.

Ezen a találkozón is volt olyan egyházközség, ahonnan húsz ministráns érkezett. Ez is a személyes törődés eredménye – tette hozzá a ministránsreferens.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria