Együtt adtak hálát a tanévért a Győri Egyházmegye oktatási intézményeinek munkatársai

Hazai – 2017. június 1., csütörtök | 16:40

Az egyházmegye fenntartásában működő oktatási intézmények tanévzáró hálaadó szentmiséjét Veres András megyéspüspök mutatta be május 29-én a győri Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpontban. A katolikus közoktatásban végzett kiemelkedő munkáért hat pedagógus Szent Gellért-díjban részesült.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a János evangéliumából olvasott jézusi búcsúbeszéd felidézésével kezdte szentbeszédét: az apostolok örömüket fejezik ki, hogy Jézus már nyíltan beszél az Atyáról, nem példabeszédekben. Ő azonban figyelmezteti őket, hogy hitük még nem olyan erős, hogy minden próbát kiálljon.

Jézusban hinni nem pusztán intellektuális állásfoglalást jelent. A hívő embernek nemcsak értelemmel, hanem teljes odaadással kell Istenben hinnie. Egész életünket, minden munkánkat Istenben bízva kell végeznünk, teljes életünket oda kell adnunk neki, hogy tegye általunk azt, amire szükség van országának építéséhez. Ez az önátadás minden megkeresztelt ember feladata – hangsúlyozta a győri megyéspüspök.

Akkor hiszünk Istenben, ha senki és semmi nem tud elfordítani tőle. Pál apostol azért mondhatta teljes bizonyossággal, hogy senki és semmi nem szakíthatja el Krisztustól, mert számos megpróbáltatáson ment keresztül a hitéért – fogalmazott a főpásztor.

Tegyük fel magunknak a kérdést: milyen kapcsolatban állunk Istennel? – vetette fel Veres András. Kinek lehet annyi bátorsága, hogy Szent Pállal együtt mondja: „semmi és senki sem szakíthat el Krisztus szeretetétől”? Pál apostol óva int attól, hogy elbizakodottá váljunk. Be kell látnunk: „hitünket törékeny cserépedényben hordozzuk”. Váratlanul kerülhetünk olyan helyzetbe, ami próbára teszi hitünket, s amelyben gyengének bizonyulunk. Ha Krisztushoz tartozásunkat mindennap tudatosítjuk magunkban, elköteleződésünk olyan erőssé válik, hogy a hitet próbáló helyzetekben is képesek leszünk a tanúságtételre. Fontos, hogy ezzel az elköteleződéssel éljünk és dolgozzunk – hangsúlyozta a megyéspüspök, rávilágítva arra is, hogy aki nem tud szilárd lenni elköteleződésében, az önmagát csapja be.

A főpásztor arra hívta a jelenlévőket, hogy a hálaadás alkalmával értékeljék is az elmúlt tanévet: melyek voltak azok a helyzetek, amelyekben szilárdak, készségesek tudtak maradni, és volt-e, hogy a megoldás keresése helyett elfordultak, megfutamodtak. Ha volt ilyen, őszintén bánjuk meg, tegyük le a terhet, hiszen így valóban új időszakot kezdhetünk – buzdított Veres András. Aki súlyos terhet hordoz, gyorsan elfárad, kimerül az úton. Az új élet megkezdésének elengedhetetlen feltétele a megtisztulás. Erőnk abban áll, hogy Jézus Krisztus legyőzte a bűnt és a halált: az ő ereje által képessé válunk arra, hogy mi is legyőzzük a bűnt, hogy az örök élet várományosaként éljünk.

A hálaadó szentmise mindenkit erősítsen meg abban a tudatban, hogy hivatása gyakorlásával Isten országát építi. Munkánk nem kaphat értelmet, csak úgy, ha az Úr akaratát tesszük nap mint nap – hangsúlyozta a főpásztor. Homíliája végén köszönetet mondott az egyházmegyéhez tartozó oktatási intézmények munkatársainak az áldozatos munkáért.

A szentmisét követően az Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont diákjainak műsorát láthatták a résztvevők.


Az ünnepi esemény keretében hat, hitét példaadóan gyakorló pedagógus vehette át a katolikus közoktatásban végzett kiemelkedő munkájáért a Szent Gellért-díjat Veres András püspöktől: Barta-Barát Lászlóné, a soproni Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium matematika-, fizika- és informatikatanára; Lakos Györgyné, a győri Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda történelem–földrajz szakos tanára, az iskola alapítója; Rasztovich Miklósné, a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola tanítója, az intézmény alapítója; Sztrókay Adél, a soproni Szent Orsolya Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium történelem és latin szakos tanára; valamint Virág Lászlóné, a győri Apor Vilmos Római Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Kollégium tanítója, az iskola alapítója a Szent Gellért-díj ezüst fokozatában részesült. A Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda tanítója és igazgatóhelyettese, Szabó Ákosné munkáját a Szent Gellért-díj arany fokozatával ismerte el a Győri Egyházmegye főpásztora.

A díjazottak közül Lakos Györgyné, Rasztovich Miklósné, Virág Lászlóné, valamint Szabó Ákosné vonul nyugállományba a most záruló tanév végén.

Barta-Barát Lászlóné a természettudományok élményszerű és sikeres oktatásában számos eredményt ért el az elmúlt évek során. A robotika és a fizika területén diákjai országos versenyeken sikeresen szerepelnek. Az iskola új természettudományos laborjait felhasználva magas szinten végzi szakmai munkáját. Lakos Györgyné munkáját szakmai korrektséggel és precizitással végezte. Szaktanárként és osztályfőnökként nemcsak diákjai szellemi előrehaladásán munkálkodott, hanem nagy hangsúlyt helyezett a rábízottak emberi és lelki fejlődésére. Diákjai közül sokan értek el kiváló eredményt országos tanulmányi versenyeken. A gyermekek és szülők körében nagy tiszteletnek és megbecsülésnek örvend. Rasztovich Miklósné mindennapos pedagógiai munkáját a gyermekek szeretete és az elhivatottság jellemzi. Sokat tett az anyanyelvi kultúra és az irodalmi műveltség megalapozásáért. Mindig türelemmel fordult tanítványaihoz, a szülőkhöz és munkatársaihoz.

Sztrókay Adél az évek során sokakkal kedveltette meg a latin nyelvet, az ókori kultúrát és műveltséget. Tanítványai eredményesen szerepelnek a hazai latinversenyeken, valamint az arpinói világversenyen. Virág Lászlóné tanítói munkáját kitartó szorgalommal, a gyermekek iránti tisztelettel és szeretettel végezte. Szakmai felkészültségét bizonyítja az országos szinten elért számos versenyeredmény és az, hogy éveken keresztül irányította a főiskolai hallgatók tanítói gyakorlatát. Kreativitásával, kézügyességével és zeneszeretetével gazdagította az Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont közösségét. Szabó Ákosné a Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda alapítója; emberi és nevelői munkáját a szilárd keresztény értékrend és szeretettel párosuló következetesség jellemzi. Vezetői és tanítói tevékenységét nagy empátiával végezte.

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Takács Krisztián

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria