Elhelyezték az Istenhegyi Szent László-plébánia új óvodájának alapkövét

2019. május 14., kedd | 9:46

Május 12-én, vasárnap az ünnepélyes alapkőletétel előtt Snell György esztergom-budapesti segédpüspök, a Szent István-bazilika plébánosa szentmise keretében gyerekeket bérmált a XII. kerületi templomban.

Az ünnepélyes alapkőletételen részt vett Gyetván Gábor, a kispesti Nagyboldogasszony-főplébánia kanonok-plébánosa, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyei Katolikus Iskolai Főhatóság (EKIF) főigazgatója és Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

A tízparancsolat a világ legtökéletesebb törvénykönyve és etikai kódexe, mert aki betartja, soha nem ütközik a törvénnyel, és megtalálja helyét a családjában, valamint az emberek között – hangsúlyozta a miniszter.

Miles Christianus, az áldott, irgalmas király, aki megkegyelmezett a legyőzötteknek, és felemelte, valamint társországgá tette Horvátországot, Szent László üzenetét továbbítja mindenkinek – mondta Kásler Miklós. – Ahhoz, hogy az egyén és a nemzet megtalálja a helyét, ez a hozzáállás biztosítja a kiindulási alapot.

Szent Benedek 1400 évvel ezelőtt azt hagyta örökül, hogy a munka és az imádság határozza meg az életet. „Imádkozzatok és dolgozzatok!” – emlékeztetett Szent Benedek üzenetére Kásler Miklós.

Az EKIF jelenleg 17 közoktatási intézményt, benne 32 intézményegységet tart fenn. A pedagógusok és munkatársak tevékenysége 8300 gyermeket és diákot érint: 500 óvodás, 4200 általános iskolás, 2000 középiskolás, 1400 zeneiskolás nevelése és oktatása folyik ezekben az intézményekben; kétszázan gyógypedagógiai nevelésben-oktatásban részesülnek (általános iskolai, szakiskolai, illetve fejlesztő nevelés-oktatás keretében). A hitoktatást több mint 80 hitoktató végzi.

Forrás és fotó: MTI, Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
Vezető híreink – olvasta már?
-miert-csak-szakallas-embereket-latni-templomi-kepeken-derus-egyuttlet2-gyori-szeretetnapon
„Miért csak szakállas embereket látni a templomi képeken?” – Derűs együttlét a győri Szeretetnapon

Május 25-én ismét szeretetnapot rendeztek Győrben, amelynek minden bevétele Böjte Csaba Szent Ferenc Alapítványát illeti. Nagyszalontai sportközpontra gyűjtenek.

2019. május 26., vasárnap
a-keresztenyseg-hetkoznapokban-dol-el-interju-szilvasy-laszlo-uj-piarista-tartomanyfonokkel
A kereszténység a hétköznapokban dől el – Interjú Szilvásy László új piarista tartományfőnökkel

A Piarista Rend Magyar Tartományának káptalanja Szilvásy Lászlót, a tartomány ökonómusát választotta tartományfőnökké márciusban. Hogyan tölti be hivatását az egyén, a szerzetesközösség, az iskola életében? Sok egyéb mellett ezekről a kérdésekről beszélgettünk a provinciálissal.

2019. május 26., vasárnap
Útravaló – 2019. május 26., húsvét 6. vasárnapja

Útravaló – 2019. május 26., húsvét 6. vasárnapja

Napról napra közreadjuk a napi evangéliumi szakaszhoz, illetve az adott nap szentjéhez kapcsolódó gondolatokat az Adoremus liturgikus kiadványból. Májusban Seregély István nyugalmazott egri érsek útravalóit olvashatják.

Korábbiak »

Mai evangélium – 2019. május 27.

Mai evangélium – 2019. május 27.

Hogy örömhírrel induljon minden nap… – Jn 15,26–16,4a

Korábbi napi evangéliumok »

hirdetés
hirdetés
hirdetés
Rádióhallgatás élőben
Szent István Rádió
hírlevél feliratkozás
Hírbeküldés
Linkajánló

MKPK   

Új Ember  

Szent István Rádió Szent István TV Mária Rádió Bonum TV  Evangélium 365Vatikáni Rádió  Katolikus Karitász 

Máltai SzeretetszolgálatSzent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat Szent István társulat Szent Adalbert Központ  A Szív Keresztény Szó Vasárnap Párbeszéd háza    Szemle