Elhunyt Bőzsöny Ferenc

Hazai – 2018. október 25., csütörtök | 15:57

87 éves korában elhunyt Bőzsöny Ferenc, a Magyar Rádió egykori főbemondója, a Központi Papnevelő Intézet korábbi retorikatanára – közölte a család.

Bőzsöny Ferenc 1931. január 7-én született Pécsen. 1956-tól 1996-ig dolgozott a rádió bemondójaként, 1988-tól főbemondóként. Már rádiósként vették fel az ELTE magyar–történelem szakára, majd újabb három év angol szakos tanulmányok után magyar nyelvészetből doktorált.

Bőzsöny Ferenc a rádió mellett televíziós műsorok készítésében is részt vett. Ezek közül legismertebb a Magyar Televízió népszerű tudományos-ismeretterjesztő magazinja, a Delta című műsor, amelynek több mint 40 éven át volt narrátora. A Kossuth rádióban 2000 pünkösdjétől indult el a magyar harangok történetét bemutató sorozat, amelynek során minden héten más-más templom harangja szólt délben a Kossuth Rádióban. Ennek narrátori feladatait kezdetekben ő látta el.

1973-tól volt tagja a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak, majd később a Magyar Rádió nyelvi bizottságának. Az Anyanyelvápolók Szövetsége elnökségi tagjaként is tevékenykedett. Nyugdíjazását követően a Központi Papnevelő Intézet rektorának, Bíró László püspöknek meghívására az intézet retorikatanára lett.

Bőzsöny Ferenc elnyerte a Magyar Rádió és Televízió nívódíját, 1997-ben Kazinczy-díjban részesült. 2000-ben a magyar nyelv ápolásáért és magas szintű közreadásáért a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje elismerést vehette át, 2005-ben Petőfi Sándor Sajtószabadság-díjat kapott.

Budapest Belváros-Lipótváros és Zebegény díszpolgára.

Temetéséről később intézkednek.

Forrás: MTI

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria