Elhunyt Hasulyó András nyugalmazott plébános

2018. március 12. hétfő 14:42

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspöke a feltámadásba vetett hittel tudatja, hogy Hasulyó András címzetes esperes, nyugalmazott plébános életének 79., áldozópapságának 55. évében, március 11-én elhunyt.

Hasulyó András 1940. február 3-án született a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ajakon. Egerben szentelték pappá 1963. június 13-án. 1963-tól 1965-ig Taron, 1965 és 1967 között Nyírteleken, 1967–68-ban Jászárokszálláson, 1968 és 1972 között Füzesabonyban, 1972–74-ben Tiszafüreden, 1974-től 1978-ig pedig Erdőteleken volt káplán. 1978-tól 1982-ig Tiszaörvényen, 1982 és 1990 között Nagyivánon, 1990-től 2010-ig pedig Dombrádon szolgált plébánosként. 2010 óta nyugállományban volt.

Temetése március 16-án, pénteken lesz. Az ajaki Nagyboldogasszony-templomban 11 órakor engesztelő szentmisét mutatnak be lelki üdvéért, majd a helyi temetőben helyezik örök nyugalomra hamvait.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
Vezető híreink - olvasta már?
evangelizacio-kozepkori-alkotasokkal-sarkadi-nagy-emese-muhelytitkokrol
Evangelizáció középkori alkotásokkal – Sarkadi Nagy Emese a Műhelytitkokról

Sarkadi Nagy Emese „Műhelytitkok” című, az esztergomi Keresztény Múzeum mintegy ötven középkori műalkotását elemző „rendhagyó kalauzát” június 18-án, a budapesti Párbeszéd Házában mutattak be.

13:47
szemelyi-valtozasok-egyhazmegyeinkben-2018
Személyi változások egyházmegyéinkben – 2018 – FRISSÍTVE

Az alábbi személyi és szervezeti változások lépnek életbe a 2018. évben egyházmegyéinkben.

13:00