Elhunyt Kilényi Géza, a magyar jogtudomány és közélet kimagasló egyénisége

Hazai – 2016. december 30., péntek | 15:47

December 14-én elhunyt Kilényi Géza, az első alkotmánybíróság tagja, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Jog- és Államtudományi Kara első tanári gárdájának kiemelkedő személyisége. Szuromi Szabolcs, a PPKE rektora megemlékezését közöljük.

A magyar jogtudomány és közélet kimagasló egyénisége távozott el az adventi várakozás harmadik hetében. A világos, pontos, határozott és kristálytiszta logikájú jogtudós személyiségének megtestesítője. Az ember, akinek az erkölcsi és jogi érzéke mindig és minden körülmény között megalkuvásmentes volt. A barát, akinek véleménye mindig biztos segítséget jelentett. A kolléga, akinek felkészültsége, tudományos tisztánlátása, kutatói szorgalma és egyedülálló rendszerbe foglaló képessége példaként állt és áll az állam- és jogtudományokat művelők előtt. A hívő tudós, aki tehetségét és megszerzett ismereteit az emberi közösség erkölcsileg megalapozott és minél rendezettebb működésének elérésére fordította.

Neve összefonódott Magyarország Alkotmánybírósága megszületésével, amelynek 1989-1998-ig volt bírája; de úgy is emlékszünk rá, mint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem 1995-ben megalapított jog- és államtudományi fakultása első professzori karának meghatározó tagjára. Tanszékvezető, majd intézetvezető egyetemi tanár, aki 2006-tól mint professor emeritus vett részt aktívan a PPKE oktatási és kutatási munkájában. 2009-ben közreadta A közigazgatási eljárási törvény kommentárját, amellyel megkoronázta szeretett kutatási területén végzett munkáját.

2016-ban úgy tűnhet, hogy a PPKE Jog- és Államtudományi Karának magas szintű működése természetes. Azonban a jogi képzési területen elért kiemelkedő teljesítmény annak a húszévnyi komoly és szervezett munkának az eredménye, amelyet tudatosan épített fel az egyedülálló tudással, elkötelezettséggel, szervezőkészséggel és céltudatossággal rendelkező, meghatározó jogtudós egyéniségekből álló első professzori kar. Kilényi Géza és Radnay József (†2014) mindig készen állt arra, hogy a megfogalmazott koncepciót a rendelkezésre álló hasonló elképzelésekkel kritikusan összehasonlítsa, az elérendő és az elérhető eredményt mérlegelje, majd szövegszerű formába öntse. Felejthetetlenek azok a kari ülések, amelyeknek Kilényi professzor a résztvevője volt. Nem volt olyan kérdéskör, amelyben ne fejtette volna ki álláspontját, mely mindig egyértelmű, határozott, megfontolt és tényszerű volt. Ebben nagyban segítette korábbi ügyészi munkája, de a közigazgatási jog területén végzett alapvető és széleskörű tudományos tevékenysége, illetve joggyakorlata is. Hozzászólásai világos definícióként csengtek, amellyel szakmailag a legmagasabb szintre emelte az érvelést. A kodifikátor [törvényszerkesztő, jogalkotó] pontosságával nyilatkozott a legösszetettebb kérdésről is, amelyről mindmáig tanúskodik az akkori kari határozatok szövege.

Az alkotmánybíróság első öt tagjának eskütétele 1989-ben (Kilényi Géza balról a második)

Hallgatóit, tanítványait magával ragadta szigorú, széles látókörű és makulátlan pontosságot sugárzó előadói stílusa, amelyért csodálattal és rajongásig tisztelték. Mindig kész volt személyes véleményével, tanácsával segíteni kollégáit, amelyért személy szerint jómagam is örökre mély hálával tartozom neki.

Tudományos munkásságát – miután már 1978-ban az MTA doktora lett – 1999-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetéssel, 2009-ben az MTA Akadémiai Díjával, 2014-ben pedig Deák Ferenc-díjjal ismerték el. Állásfoglalásai, szaktudományos írásai, de alkotmánybíróként írt különvéleményei is megkerülhetetlen tekintéllyé teszik a magyar jogtudomány számára.

A PPKE azonban mindezeken túl úgy emlékezik rá, mint a Jog- és Államtudományi Kar szellemi közösségének a joghoz, az igazsághoz és a méltányossághoz mindig hű professzorára, és állítja példaként az oktatók, kutatók és a hallgatók új generációi elé.

Kilényi Géza életében nagyon sokaknak adta vissza az erkölcs és jog fontosságába, az igazságba és az igazságosságba vetett hitét és reményét. Ennek a reménynek a tökéletes formájában, a feltámadás reményében búcsúzunk most tőle. Nyugodjon békében!

Fotó: alkotmanybirosag.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria