Elhunyt Kolba Judit régész, muzeológus

Hazai – 2020. január 17., péntek | 16:28

Január 5-én, életének 83. évében elhunyt Dr. H. Kolba Judit régész, muzeológus, történelem szakos tanár. Katolikus elkötelezettsége szakmai ismeretein kívül jelentős tényezőnek bizonyult az Egyház műkincseinek felmérésében. Temetése február 6-án lesz a Farkasréti temetőben; ezt követően gyászmisét mutatnak be lelki üdvéért az Apor Vilmos téri Keresztelő Szent János-templomban.

Kolba Judit 1959-től dolgozott a Magyar Nemzeti Múzeum Középkori Osztályán. Szakterülete a középkori, gótikus ötvösművészet volt. A múzeum számos kiállításának megrendezésében vett részt önálló rendezőként vagy társszervezőként, így az állandó történeti kiállításban, az MNM 175 éves alapítására rendezett kiállításban, illetve a Szent László-kiállításban.

1978-tól komoly szerepet vállalt a magyar koronázási jelvényeket bemutató munkában. Azon öt ember egyike volt, aki hazaérkezésekor kézbe vehette a Szentkoronát. A magyar ötvösművészet remekeit bemutató kiállításokat rendezett Németországban, Ausztriában, Skóciában, Hollandiában és az Egyesült Államokban. Tudását és tapasztalatait örömmel osztotta meg a fiatalabb generációval – a budapesti és szegedi egyetemisták képzésében is részt vett.

Az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ felkérésére kollégáival 1974-től végezte az egyházmegyei székhelyek, vidéki plébániák ötvösanyagának felmérését Magyarországon, később Erdélyben is. A Katolikus Egyház jelentős műtárgyanyaggal rendelkezik, melyek számbavétele nem egyszerűsíthető le a leltározás fogalmára. A műkincsek feltárásának alapja a művészettörténet alapos ismerete, de az anyag leltározásához liturgikus, egyháztörténeti és lelkiségtörténeti ismeretekre is szükség van – ebben Kolba Judit kiváló szakembernek bizonyult. A műtárgyfelmérő munka alapozta meg később a győri, a szombathelyi, a kalocsai püspöki kincstár, a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum kiállítása, valamint a nagyváradi gyűjtemény létrehozását. Jelentős szerepe volt a szombathelyi, a győri és a székesfehérvári egyházmegyei múzeumok, a gyöngyösi Szent Bertalan-templom kincstárának kialakításában is. Néhány évig az összes magyarországi egyházi gyűjtemény főfelügyelője volt. Nyugdíjas éveiben a veszprémi Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény munkáját segítette, az egyházmegyében végzett műtárgyfelmérést.

Számos könyvet írt, doktori disszertációját (1973) is kiadták. Fő műve a Hapák József fotóival megjelent Az Egyházak kincsei Magyarországon című album volt.

Szakmai munkájának elismeréséül 1997-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje kitüntetést. Böcskei László nagyváradi római katolikus megyéspüspök a 2017-es Szent László jubileumi év alkalmából kiadott Szent László-emlékérem aranyozott változatával és oklevéllel ismerte el kitartó munkálkodását Szent László örökségének megőrzése és továbbadása terén. Az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ 2019-ben az intézmény fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából a katolikus intézmények javára kifejtett tudományos munkája elismeréseként emlékplakettel tüntette ki.

Kolba Judit temetését február 6-án 12.45-kor tartják Budapesten, a Farkasréti temetőben. Ugyenezen a napon 16.30-kor gyászmisét mutatnak be lelki üdvéért az Apor Vilmos téri Keresztelő Szent János-templomban.

Forrás és fotó: Országos Katolikus Gyűjteményi Központ

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria